Közlemény az alkotmányozásról

A SZEF Ügyvivő Testületének közleménye az alkotmányozás során is megmutatkozó érdekegyeztetés hiányáról

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ügyvivő Testülete 2011. március 25-én eljuttatta állásfoglalását az alkotmányozásról az összes országgyűlési képviselőnek e-mailben, valamint névre szólóan, nyomtatott formában az Országházi Levélátvevőn keresztül Orbán Viktor, Navracsics Tibor, Semjén Zsolt, Dr. Kövér László, Dr. Lázár János, Harrach Péter és Dr. Szili Katalin részére.

A Miniszterelnök Úr titkárság-vezetője egy 2011. április 5-én keltezett, hozzánk április 12-én érkezett levelében jelezte, hogy illetékességből állásfoglalásunkat eljuttatta Szájer József európai parlamenti képviselő úrhoz, mint a Nemzeti Konzultációs Testület vezetőjéhez.

Szájer József 2011. április 7-ei dátummal aláírt válaszlevelét 2011. április 13-án kaptuk készhez. Ebben a levélben a következőket írta: „Az ország gazdasági stabilitásának egyik alapja, hogy a kormányzat és a munkavállalók, illetve az őket tömörítő szervezetek egymás érdekeit szem előtt tartva tudjanak együtt gondolkodni, együtt dolgozni az erős Magyarországért.”

Éppen ezért fogalmazta meg Varga László elnök úr viszontválaszában, hogy érthetetlen számunkra, hogy ezek a gondolatok nem tükröződtek a 2011. április 11-i, hétfői parlamenti szavazásban, s nem jelentek meg az „Alaptörvény” végszavazás előtti tervezetében sem.

A jelenlegi Kormány megalakulása óta nem működteti az országos érdekegyeztetés intézményeit, sem az ágazati szociális párbeszéd, illetőleg ágazati érdekegyeztetés fórumait. A SZEF Ügyvivő Testülete úgy látja, hogy ez idáig nem vezettek eredményre a szakszervezeti kezdeményezések. Az alkotmányozás folyamatában egyetlen szakszervezet, így a SZEF vagy bármelyik tagszervezete által eljuttatott javaslatot sem vettek figyelembe a döntéshozók.

A fenti okok miatt a SZEF közleményben fordul döntéshozókhoz, hogy emelkedjenek felül a pártpolitikai-hatalmi érdekeken, és a társadalom érdekében és szolgálatában éljenek a döntéshozatal történelmi felelősségével.

A Közlemény teljes terjedelmében a csatolmányban olvasható.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti