A következőkért protestálunk Budapesten: “A Szociális Európáért, a munkahelyekért és a jólétért, méltányos adó-és jogszabályokért.”
Az ETUC mobilizációs felhívása a tagszervezeteihez
Eurodemonstráció Budapesten – 2011. április 9.
Kedves Kollégák,
Az ETUC Végrehajtó Bizottságának brüsszeli ülésén február 8-án úgy határoztak, hogy az Európai Akció Napok programsorozat részeként egy nagy európai rendezvény kerül megrendezésre Budapesten, együttműködve a magyar szakszervezetekkel (ASZSZ, ÉSZT, LIGA, MOSZ, MSZOSZ, SZEF).
Az Euro-demonstráció egybeesik majd a magyar EU-elnökséggel, illetve a gazdasági- és pénzügyminiszterek (ECOFIN) és az Európai Központi Bank soron következő ülésével, amely a pénzügyi válság megvitatására 2011. április 8-9.-én kerül megrendezésre Gödöllőn (Budapest).
A következőkért protestálunk Budapesten: “A Szociális Európáért, a munkahelyekért és a jólétért, méltányos adó-és jogszabályokért.”
Ez a mozgósítás a folytatása annak a kampánynak, amelyet a megszorítások és elvonások ellen indítottunk, amelyeket ma a legtöbb országban alkalmaznak. Ugyanakkor emlékeztet az ETUC által javasolt alternatív politikákra, amelyek a növekedést, több és jobb munkahely megteremtését szolgálnák.
Az ETUC ezért felhívja a tagszervezeteit, hogy mozgósítsanak ezen időpontokban vagy azok környékén, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el az Euro-demonstráció Budapesten.
Csatlakozzon hozzánk Budapesten! A további részletek kiírása hamarosan megtörténik, de ígérjük, hogy támogatjuk ezt az európai akciónapot azzal, hogy egy erős delegációt és üzenetet küldünk a pénzügyminiszterek és a központi bankok elnökeinek találkozójára, Budapestre április 9-én.
Az már most tudható, hogy az akció várhatóan 13:30-kor kezdődik és kb. 16:00-kor ér véget.
Szívélyes üdvözlettel:
John Monks
ETUC főtitkár
Kapcsolódó cikk: Eurodemonstráció Budapesten