Lázár Andrásnak, a SZEF alelnökének 2010. december 4-i demonstráción elmondott beszéde
Lázár Andrásnak, a SZEF alelnökének 2010. december 4-i demonstráción elmondott beszéde
Volt egy miniszterünk, aki szerint nem kell megkérdezni a békákat, ha lecsapolják a mocsarat. De ő csak beszélt erről! Én most a békák nevében vagyok itt, akikről félig már le is eresztették a vizet.
Lázár András vagyok, a SZEF alelnöke, a közmédiában működő szakszervezeteket is képviselő PHDSZSZ elnöke.
A megbízásom szerint nem beszélek arról, hogy;
- a fülkeforradalom résztvevői nem követeltek új alkotmányt és ilyet előzőleg nem is ígért meg nekünk senki,
- nem beszélek arról, hogy indokolt e több évtized után nem önként távozó munkavállalók végkielégítését 98 százalékban megadóztatni,
- nem beszélek arról, hogy mi úgy is tudtuk szeretni az Alkotmánybíróságot és a Költségvetési Tanácsot, ahogy volt,
- nem beszélek arról, hogy nekünk, akik a hiteleinket nyögjük, jó volt a frank és az euró egy alacsonyabb árfolyamon is,
- nem beszélek arról, hogy az új adórendszer csakis az alacsonyabb jövedelműek, azaz a mi terheinket növeli, és extra jövedelmekhez juttatja azokat, akiknek extra magas a bérük,
- nem beszélek arról, hogy a magánnyugdij-pénztárak államosításának a módja felháborítóbbnak tűnik, mint a ténye, s hogy a kétharmados kormányzat ezzel a lépéssel több állampolgárt lop meg, mint ahányan rá szavaztak,
- nem beszélek arról, hogy hazánk és népünk lassan beáll a jövőtől és a saját kormányunktól való félelem rendjére.
De beszélni szeretnék arról a konkrét félelemről, ami áthatja a médiában, a közszolgálati médiában dolgozó kollégáinkat. 1989-ben még arról volt szó – és ez volt a rendszerváltás egyik legnagyobb ígérete – hogy megteremtjük a pártoktól és a kormányoktól független, azaz alkotmányos alapintézményként működő nemzeti közmédiát, amely a magyar kultúra legfontosabb fenntartó fóruma lesz és egyben a magyar politikai közbeszéd, a szólásszabadság, tehát az érdekvédelem és az érdekképviselet, az alapjogok védelmének, a jogaink védelmének a garanciája lesz.
Mindebből – úgy tűnik – újabb hosszú évekre nem lesz semmi. És nekünk ebben a közmédia rendszerben vannak a munkahelyeink.
- Beszélni akarok arról, hogy kollégáinknak az elmúlt négy évben egyszer sem rendezték átfogóan a bérét, fizetésük reálértéke még ennél is régebben fokozatosan értékét veszti.
- Beszélni akarok arról, hogy az elmúlt tizenöt évben a vetélkedő pártok a kereskedelmi média érdekeit védve tönkretették, finanszírozási és terjesztési hátrányba hozták a közmédiát, s mindazt, ami megmaradt belőle, azt most a lehető legdurvábban államosítani és központosítani fogják.
- Beszélni akarok arról, hogy ez gyökeresen átalakítja a politikai nyilvánosság szerkezetét és magyar nemzeti közszolgálati médiarendszer gyökeres felforgatására most úgy kerül sor, hogy e kérdésekkel kapcsolatban nem csak a nemzettel, de az ott működő szakszervezetekkel sem egyeztetett senki, és úgy tűnik, a jövőben sem akar.
- Beszélni akarok arról, a közszolgálati média természetesen átalakításra, fejlesztésre, újjászervezésre vár, de ezt nem a lakosság, nem a szakma és nem az ebben dolgozók ellenére és véleménye, tapasztalata és tudása nélkül kellene megpróbálni.
- Beszélni szeretnék arról, hogy kollégáink most nem tudják, hogy januárban lesz e munkahelyük, s ha igen, akkor hol, összességében mennyivel kevesebb bérért, milyen diktátumokkal, s miképp vesztik el alkotói függetlenségüket.
- Beszélni szeretnék, ki akarom mondani, hogy ami nekünk munkahelyi, bérezési, alkotói szabadsági és függetlenségi probléma, az nektek és az egész országnak a legalapvetőbb alkotmányos jogait veszélyezteti.
Köszönöm a figyelmeteket!
Egy 162 éves szent nemzeti vágyról beszéltem Nektek:
Kívánjuk a sajtó szabadságát!
