Politikai tisztogatás következhet?

Fehér József szerint az indoklás nélküli elbocsátással megszűnt a jogbiztonság a közszférában, s jelenlegi kormány ott folytatja a közszolgálat gyengítését, ahol az előző abbahagyta…

A jövő évi költségvetési takarékoskodás jegyében jövőre a közszférában nem tervezhető jutalom, a külső személyi juttatásokat a lehető legminimálisabb mértékre kell csökkenteni, az éves cafetéria juttatás pedig legfeljebb 200 ezer forint lehet fejenként, azaz havi kevesebb, mint 17 ezer forint. Ez a minisztériumok nagy részénél csökkenést jelent a dolgozók számára: van, ahol az eddigi felére-negyedére csökken az eddigi juttatás.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint az egységesítés elvét el tudják fogadni, a mértékét azonban nem. Mint a Napi Gazdaságnak elmondta: szakszervezete már a cafetéria-rendszer bevezetésekor ragaszkodott ahhoz, hogy a közszféra minden dolgozója ugyanakkora csomagot kapjon, bár ne a tervezett alacsony szinten.

A hírextra.hu is interjút készített a főtitkárral (aki a SZEF alelnöke is), amelyben az érdekvédő elmondta: az indoklás nélküli kirúgások lehetőségével megszűnt a jogbiztonság a közszférában, és mindenféle politikai tisztogatásnak engedtek teret, ráadásul a folyamatos átszervezések is gyengítik a közszférát, mivel a feladatok csökkentése nélkül lehetetlen, hogy az elbocsátások után is megmaradjon a közszolgálat szakmai színvonala. A bérek befagyasztásával pedig tovább csökkentik a morált.

Ettől függetlenül egyelőre nem tervez utcai demonstrációt az MKKSZ mivel, amíg a dolgozók körében a „rémület és a félelem” uralkodik, nincs értelme tüntetést szervezni, mert sokan a munkanélküliségtől tartva távol maradnának a demonstrációtól. Azonban egyszer elérkezhet az a pillanat, amikor már minden mindegy, és az utcára vonulnak.

Fehér József érthetetlennek nevezte azt is, hogy a kormányzat miért üldözi a közszolgálatban dolgozókat az államigazgatásban és most már az önkormányzatoknál is, mivel ez utóbbi 110 ezer fős munkavállalói állománya 1990 óta számos esetben bizonyította szakmai felkészültségét, talpraesettségét.

A szakszervezet szerint ezek a jogszabályok tételesen ütköznek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, amelyben benne van, hogy minden európai uniós munkavállalónak joga van a felmondás elleni védelemhez. Attól is félnek, hogy a kormány ezt az intézkedést a jövőben kiterjesztheti az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőire, majd az ott dolgozó közalkalmazottakra is. Jelenleg azonban még várnak az Alkotmánybíróság döntésére a kérdésben, de ha ez itthon nem rendezhető, akkor a szakszervezeteknek kötelessége, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetséghez forduljanak.

A főtitkár emlékeztet arra, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány négy csapást mért a közszférára: befagyasztották a béreket, létszámleépítést hajtottak végre, a törvényeket átírták, illetve morálisan megbélyegeztek minket. A Fidesz kormány pedig ott folytatja, ahol az általa rendkívül sokat bírált előző kormány abbahagyta.

A Hírextrás interjú az alábbi linken olvasható: http://www.hirextra.hu/2010/11/02/mkksz-orban-ugyan-azt-csinalja-mint-gyurcsany/

Forrás: Napi Gazdaság, Népszava és Hírextra.hu

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a