Írásbeli konzultáció az új módi?

A kormány írásban várja az oldalak javaslatait az Országos Érdekegyeztető Tanács átalakításával kapcsolatban…

Egyéni képviselők vagy akár a kormány által az Országgyűlésnek benyújtott, majd legtöbb esetben egyeztetés nélkül el is fogadott törvénytervezetekkel kapcsolatban a szakszervezeti konföderációk (de a munkáltatói szövetségek is) többször is kezdeményezték az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívását, azonban mindössze egy levelet kaptak Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkártól. Eszerint amíg nem kerül sor az érdekegyeztető fórum összehívására, a kormány levélben várja az oldalak törvényjavaslatokra vonatkozó észrevételeit.

A munkavállalói oldal akkor egységesen úgy döntött: oldalként nem reagálnak írásban egyetlen tervezetre sem, hanem továbbra is arra kérik Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert – akinek tárcájához a jelenlegi kormánystruktúrában az országos érdekegyeztetés tartozik –, hogy az OÉT keretén belül folytassa le a megfelelő egyeztetéseket a szociális partnerekkel.

A fórum összehívását kilátásba helyező többszöri időpont-módosítás után a nemzetgazdasági tárca a héten írásbeli konzultációt kezdeményezett a munkavállalói és a munkáltatói szervezetekkel az Országos Érdekegyeztető Tanács további működési koncepciójával kapcsolatban, mivel a kormány az eddiginél hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb érdekegyeztetési rendszert képzel el. A minisztériumban szeptember 25-ig várják az oldalak javaslatait, s csak ezután hívnák össze az országos szociális párbeszéd egyik legfontosabb fórumát.

A szakszervezetek azonban mielőbb össze szeretnék hívni az OÉT ülését, mivel a jövő évi költségvetés tervezetéről, valamint az október 31-ig benyújtandó jövő évi bruttó keresetnövekedési ajánlásról mindenképpen konzultálnia kell a kormánynak a társadalmi partnerekkel. A munkaadók pedig az adótörvények változásáról egyeztetnének, s arra emlékeztetnek: az OÉT összehívása nem „kegy gyakorlása”, hanem a kormány törvényi kötelessége.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a