Keresés
Close this search box.

Négymillió forint felett érvényes csak a 98 százalékos adó?

A végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó a törvény hatályos szövege szerint csak 4 millió forint felett tekinti jó ízlésbe ütközőnek a kapott pénzt…

Habár a kormány többször hangoztatott szándéka, hogy a közszférában dolgozók kétmillió forintot meghaladó végkielégítésére 98 százalékos adót vessen ki, adószakértők szerint azonban a most megjelent, év elejéig visszamenőleges hatályú többletadóról szóló törvény betűje szerint akár négymillió forintot is hazavihetnek végkielégítésként a dolgozók úgy, hogy a felvett összeg ne 98 százalékkal adózzon.

Mivel úgy is lehet értelmezni a jogszabályt, hogy az elküldött személynek kétszer kétmillió forint feletti – egyszer a hatvan napon belüli, majd az azon túli – jövedelmét terheli csak a különadó. Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz a duplájára emelte az adómentes sávot, és számos extra adózás alóli kivételt (például a szabadságmegváltást vagy egyes jutalomtípusokat) is beiktatott.

Azonban továbbra is alkotmányellenesnek tartja több adószakértő is a visszamenőleges hatályt, mivel a 98 százalékos elvonás egyenlő a jövedelem elkobzásával.

Falusi Andrea, a SZEF munkajogásza a Népszavának nyilatkozva elmondta: teljesen mindegy, hogy a Fidesz mekkora javadalmazást tart „jó ízlésbe ütközőnek”, a végkielégítések ilyen módon történő megadóztatása alkotmányellenes, ugyanis egy tollvonással több tízezer embert megfoszt a nekik járó végkielégítéstől. Ezért a szakszervezetek várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordulnak majd a jogszabály megsemmisítése érdekében.

Forrás: Népszava

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,