Keresés
Close this search box.

Kiszolgáltatottá teszi a köztisztviselőket az új törvény

A kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslat szerint minden indoklás, így jogorvoslati lehetőség nélkül lehetne elbocsátani köztisztviselőket. Ez Varga László, a SZEF elnöke szerint akár 60 ezer köztisztviselőt is érinthet…

A kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslat szerint minden indoklás, így jogorvoslati lehetőség nélkül lehetne elbocsátani köztisztviselőket. Ez a Klubrádiónak nyilatkozó Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint akár 60 ezer köztisztviselőt is érinthet.

Varga László: A jelenlegi jogszabály nem biztos, hogy megváltoztatható, ugyanakkor azt gondolom, hogy a SZEF észrevételei meg kellene, hogy jelenjenek a parlamenti bizottsági tárgyalások, valamint az általános és a részletes vita során. De mivel a javaslat nem kormányzati előterjesztés, hanem egyéni képviselői indítvány – hiszen jelen pillanatban jogilag még nem létezik az új kormány –, ezért nem szükséges az érdekvédőkkel történő egyeztetés.

Töreti Takács Kriszta, riporter: Játszunk el egy pillanatra a gondolattal: mit jelent a javaslat elfogadása a közigazgatásban dolgozók számára?

VL: A legdurvább, amit jelenthet, és ilyen egyetlen jogállási törvényben nincs, hogy minden indoklás nélkül és ebből fakadóan jogorvoslati lehetőség nélkül lehet elbocsátani kormányzati vagy a kormányzati szerveknél dolgozó köztisztviselőket, függetlenül attól, hogy mennyi ideje dolgozik a közszolgálat területén, milyen képzettséggel, munkatapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik. A felmondási idő két hónap lenne.

TTK: Önök nyilván végiggondolták és végezhettek számításokat is, hogy ha ez így lesz, akkor körülbelül hány embernél számítanak arra, hogy ilyen módon el lehet őket bocsátani?

VL: Nincs olyan szakszervezeti vezető, aki ezt meg tudná mondani. Én egyet tudok mondani: ez a jogszabály-tervezet a jelenleg köztisztviselői törvény hatálya alatt álló kollégák közül, akár több mint 60 ezret érint vagy érinthet. Én nem gondolnám, hogy ez a hatvanezernél is több köztisztviselő mind fenyegetett, hiszen ha az összes köztisztviselőt elbocsátanák, akkor meggyőződésem, hogy működésképtelenné válna a magyar közigazgatás. Ha azonban akár csak néhány ezres is lesz ez a szám, az meg fogja nehezíteni a magyar közigazgatás működését, valamint a felkészült, hozzásértő, képzett emberek későbbi munkavállalását is nehezebbé fogja tenni a közigazgatásban az a kiszolgáltatottság, amely ebből a törvényből jelenleg kiolvasható.

TTK: Milyen lépéseket terveznek a törvénytervezet megszavazásának megakadályozására?

VL: Tagszervezeteinkkel folyamatos eszmecserében vagyunk, több tagszervezetünk szakmai konferenciát tart és a tagszervezeti álláspontot ott próbálja meg kialakítani. A SZEF egy demokratikusan működő konföderáció, a tagszervezeti akaratok összesítője, így mi azt tudjuk és akarjuk tenni, amire a tagszervezeteink jutnak.

TTK: És mire fognak jutni?

VL: Meg fogjuk keresni a Parlament és a frakciók tisztségviselőit, és nem tartom kizártnak, hogy az alkotmányos lehetőségekkel akár a köztársasági elnökhöz is fordulunk a közeljövőben.

Klubrádió, 2010. május 26.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,