Ma van a Bölcsődék Napja

2010-től államilag is elismert, miniszteri rendelet által szabályozott ünnepnappá vált a Bölcsődék Napja…

2010-től államilag is elismert, miniszteri rendelet által szabályozott ünnepnappá vált a Bölcsődék Napja, így már hivatalosan is emlékezhetünk azokra, akik 158 évvel ezelőtt, 1852. április 21-én megnyitották Budapesten, a Kalap utcában az ország első bölcsődéjét – írja a BDDSZ tegnap kiadott közleményében.

Az ünnepélyes nyitáskor a nép elözönlötte az utcát éljenzéssel adott kifejezést érzelmeinek. Az első bölcsőde egyleti úton jött létre. A bölcsődei mozgalom elindítása a Pesti Első Bölcsődei Egylet érdeme.

Az egylet első elnöke Forrainé Brunszvik Júlia (Brunszvik Teréz unokahúga) volt. Az egylet igazgatója Rozmanith Antal, orvosa Dr Fromm Pál, aki 8 éven keresztül díjtalanul végezte a bölcsődeorvos teendőket és sokat foglalkozott a gyermekek testi és lelki fejlődésével.

A bölcsőde alapszabálya rendkívüli felvilágosultságról, egészségügyi és pedagógiai tájékozottságról tesz tanúságot, több kitétele mai szemmel is időszerű.

Ennek a számunkra rendkívül fontos napnak az elismertetéséért több évet küzdött dr. Koncz József, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének és a Magyar Bölcsődék Egyesületének megálmodója és alapítója. Majd főorvos úr küzdelmét folytatták az általa létrehozott bölcsődei érdekképviseleti szervek; a küzdelem mára a múlté, az ünnep immár valósággá vált.

A Bölcsődék napja megünnepléséről szóló 7/2010. (II. 19.) SZMM utasítás így szól:
„Figyelemmel arra, hogy a kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó bölcsőde intézményének meghatározó szerepe van az anyák munkavállalásában és a gyermekek szakszerű, egészséges fejlődést segítő gondozásában – a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott első magyar bölcsőde 1852. április 21-én, Budapesten történő megnyitásának tiszteletére – április 21-ét a Bölcsődék Napjává nyilvánítom.”

Ezen a napon tiszteletadással emlékezünk a Magyar Bölcsődék Egyesületének szervezésében Akócsi Ágnesre. A fiatalon elhunyt hölgy munkássága során a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetének létrehozásával és a bölcsődében folyó munka javításával foglalkozott.
Emlékezünk azokra is, akik az elmúlt évtizedekben szeretettel, elkötelezettséggel és kitartással fejlesztették a bölcsődei ellátás színvonalát, és igényes munkájukkal világhírűvé tették, a bölcsődéket. Valamint megköszönjük a fáradságos munkájukat azoknak is, akik heves küzdelmekkel védték meg a bölcsődebezárásoktól az intézményeinket.
Bízunk abban, hogy képesek leszünk magas rangra emelni saját ünnepüket, és egyszer mindenki különös tisztelettel tekint majd a bölcsődei kisgyermekgondozókra, az egyik legszebb hivatás gyakorlóira.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szívből gratulál azoknak a bölcsődei dolgozónak, akik kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként, ezen a jeles napon kitüntetésben részesülnek.

Budapest, 2010. április 21.

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Svéd delegáció fogadása

Budapestre látogatott a Saco-S, azaz a svéd központi közigazgatásban dolgozók szakszervezete. Kollégáink közel 3000 taggal, 60%-os szervezettséggel bírnak az államigazgatásban. A SZEF elnöke és irodavezetője mellett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

SZEF workshop vezetőknek

A legkitartóbb kollégák már az 5. ciklusban járnak a SZEF oktatási programjában. Most 2 napos workshop keretében szakszervezet történelemmel, társadalomismerettel, a szociális Európa intézményvével ismerkedtek és a klíma/válságon gondolkodtak közösen.

Szeptemberi EGSZB vélemények

Sürgős intézkedéseket kell elfogadni az uniós polgárokat és fogyasztókat fenyegető energiaszegénység megelőzése és kezelése érdekében. Az EGSZB szeptemberi Plenáris ülése által elfogadott állásfoglalás és érdekesebb vélemények Az energiaszegénység kezelése és