Öt nagy rendőrszakszervezet demonstrációs bizottságot hozott létre tegnap, hogy közösen tiltakozzanak…
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, a Rendészeti Védegylet, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (amelyek összesen a rendőrség 22 ezer dolgozóját képviselik) demonstrációs bizottságot hoztak létre tegnap, hogy közösen tiltakozzanak a hivatásos állományúakra vonatkozó szabályok módosítása és a béren kívüli juttatások csökkentése ellen.
Bárdos Judit, a bizottság szóvivője (valamint a BRDSZ főtitkára és a SZEF alelnöke) a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: eljött a pillanat, amikor a szakszervezetnek félre kell tenniük egymás iránti ellenérzésüket a munkavállalók érdekében, mivel elfogadhatatlan, hogy a rendőrség állományát érintő esztelen megszorításokat hozott a kormány az elmúlt időszakban, s az is, hogy a rendőrségen dolgozók béren kívüli juttatásának csökkentésével jelentősen romlanak a rendőrök életkörülményei.
Ezért azt követelik, hogy maradjon meg dolgozók béren kívüli juttatása a 2009-es szinten, és kapjanak ugyanannyit, mint a közszféra többi dolgozója.
(A minisztériumok alkalmazottai 450 és 950 ezer forint közötti összeggel számolhatnak a cafeteriakeretből, az utcán dolgozó rendőrök viszont csak 115 ezer forinttal, miközben tavaly még átlagosan 454 ezer forintot kaptak.)
A sztrájkbizottság követeléseit eljuttatta Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszterhez, aki ma délutánra egyeztetésre hívta az érdekvédőket. Bárdos Judit azonban világossá tette: ha tárgyalással nem tudják elérni céljaikat, minden törvényes eszközt megragadnak, hogy követeléseik teljesüljenek.
(Ebbe azonban a szolgálati viszonyban lévőknél a sztrájk nem tartozik bele. Ezzel kapcsolatban a Tettrekész egyébként nemrégiben az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel szerintük indokolatlanul korlátozzák a rendőrök sztrájkjogát.)
Forrás: Népszabadság
Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Utcára is vonulna a BRDSZ a cafetéria-juttatások emeléséért, 2010. január 20.
A béren kívüli juttatások összegének 2009-es szintre emelését kéri a BRDSZ, 2010. január 8.