Elfogadhatatlan a mentődolgozók bérhelyzete a szakszervezet szerint

A béren kívüli juttatások megadóztatása miatt csökkenhet a mentősök keresete, holott 2002 óta egyáltalán nem emelték a juttatások értékét…

Az adóváltozások ellenére is keresetcsökkenéssel számolnak a mentőszolgálat érdekképviseletei, mivel a 13. havi bér elvesztésén kívül a béren kívüli juttatások megadóztatása is csökkenti a dolgozók keresetét.
A mentősöknél például 2002 óta nem emelték a juttatások értékét. Győrfi Pál a mentőszolgálat szóvivője a HírTv-nek elmondta: jelenleg is folynak az egyeztetések a szakszervezetekkel, azonban ha a munkáltató szempontjából a legjobb megoldás is foglaltatik szerződésbe, akkor is több mint 130 millió forint plusz kiadással számolnak a szervezetnél.
Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet a tévé tegnapi híradójában, hogy a mentősök átlagkeresete bruttó 169 ezer forint, s a 13. havi illetmény elvonását csak részben ellensúlyozza az őket is megillető 98 ezer forintos bérkiegészítés. Most arról tárgyalnak a munkáltatóval, hogy 4000 forintos hidegétel-utalványt melegétel-utalványra cserélik.

Forrás: HírTv

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Meg kell tanulni közösségben gyakorolni demokratikus jogainkat

Karácsony Szilárd a SZEF oktatási programjának tananyag-fejlesztője, egyúttal talán legnépszerűbb előadónk. Hiteles Szakszervezeti aktivista, aki rengeteg tanáccsal igyekszik segíteni az őt megkereső tagokat. Nyilatkozatában a pedagógusok küzdelme kapcsán általában a

Elhunyt Kordás László

Megdöbbenéssel fogadtuk Kordás László harcostársunk halálhírét. A MASZSZ egykori elnökeként folyamatosan együttműködtünk és segítettük egymás munkáját, küzdelmét. Legközelebbi szövetségesünkként mindig vele vettük fel elsőként a kapcsolatot, vagy elsőként keresett minket.

Külügyi hírek

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Végrehajtó Bizottsága üléséről Brüsszel, 2022. december 6. Új ETUC főtitkár; felkészülés, jelölések a 2023. évi tisztújító ETUC kongresszusra; mesterséges intelligencia a munka világában; biztonságban

Aktuális EGSZB vélemények

Az EGSZB 2022. októberi Plenáris ülése által elfogadott érdekesebb vélemények Egy egzisztenciális fenyegetés közös kezelése: a szociális partnerek és a civil társadalom az ambiciózus éghajlat-politikai intézkedések végrehajtásáért ÁLLÁSFOGLALÁS Az EGSZB

Csorbuló sztrájkjogok, folytatódó oktatási akciók

Az Európai Szakszervezeti Szövetséghez (ETUC) fordultunk a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel együtt, és közös levélben tájékoztattuk a szövetséget a pedagógusok helyzetéről és a tanárok rendkívüli elbocsátását célzó kormányrendeletről. Bővebben a  HírKlikk