A SZEF is kiáll a diáksport támogatása mellett

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége felhívással fordul a Magyar Köztársaság Kormányához és Parlamentjéhez…

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége felhívással fordul a Magyar Köztársaság Kormányához és Parlamentjéhez a jövő munkavállalóinak megfelelő egészségi állapota érdekében, s azt kérik, hogy a 2010-es költségvetésbe kerüljön vissza az elvett 500 millió forintos célzott diáksport-támogatás.

A felnövekvő nemzedékek egészségi állapotáról, évről évre egyre aggasztóbb felmérések látnak napvilágot. Az ifjúság 75 százaléka ma kizárólag testnevelés órán mozog, és alig 6-8 százalékuk sportol valamit rendszeresen az iskolán kívül is. Egyre csökken az iskolai sportkörök száma, s ezzel párhuzamosan az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a gerincferdülésben szenvedő iskolás korú gyerekek száma.

A fiataloknak tehát több mint 90 százaléka nem jut elegendő mozgáslehetőséghez annak érdekében, hogy egészséges felnőttekké érjenek. Hetente jelennek meg a sajtóban statisztikai adatok a túlsúlyos, mozgásszervi rendellenességben és/vagy szenvedély-betegségekben szenvedő, erőszakosan viselkedő diákok egyre növekvő számáról.

A problémák egyik gyökere, a testnevelési óraszámok csökkenésén túl, alapvetően a célzott diáksport normatíva 2006-os megszűnésében keresendő. Az 1.342.000 tanuló éves, személyenkénti 1300 forintnyi támogatása, akkor közel 1.8 milliárd forintnyi alapot jelentett. A 2009-es költségvetésbe a tárgyban érintett szervezetek állásfoglalása kapcsán 500 millió forint célzott diáksport-támogatás visszakerült, amely szerény, évi 430 forintos személyenkénti támogatást jelent.

A 2010-es költségvetés-tervezet azonban nem tartalmaz célzott támogatást, így a kialakult helyzet tovább romolhat.

Ezért a két konföderáció – tekintettel a Szakszervezetek Országos Diáksport Szövetség Egyesület és a Pedagógusok Szakszervezete egyetértő kezdeményezésére – arra hívja fel a törvényhozók figyelmét, hogy gyermekeink fejlődése nem vesz tudomást a gazdasági válságról, és annak elmúltával a mai gyermekek esetleges biológiai-, szocializációs- és személyiségkárosodása később nem, vagy csak nagy erőfeszítéssel korrigálható.

A 2009-es szintnek megfelelő, legalább 500 millió forint célzott diáksport támogatás megtartása, beépítése a 2010-es költségvetésbe nélkülözhetetlen befektetés a jövőbe, és az egész magyar társadalom jól felfogott alapvető érdeke.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Varga László, a SZEF elnöke pedagógiai szempontból is fontosnak nevezte a rendszeres testmozgás lehetőségének a megteremtését, hiszen a sport – különösen a csapatsportok – amellett, hogy erősítik és ellenállóbbá a diákok szervezetét, fegyelmezettebbé teszi a diákokat. Emellett a sportoló diák szellemileg is jobban terhelhető Ez segíti a pedagógusok munkáját is, valamint a rendszeresen sportoló gyerekek kevésbé vannak kitéve a drog, alkohol és egyéb deviáns magatartásformák hatásainak.

Pataky Péter MSZOSZ-elnök azt emelte ki: az egészségükben károsodott tanulók ellátása a válság utáni években súlyos milliárdokba kerülhet, nem beszélve a jövendő munkavállalók csökkent teljesítőképességéről és az abból adódó felbecsülhetetlen veszteségekről.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?