Köztisztviselői lojalitást mérne a kormány

A szakszervezetek szerint politikailag rossz üzenetű, fenyegető, érthetetlen a kormány azon terve, hogy felmérnék az államigazgatás egyes központi és területi szerveinél foglalkoztatott köztisztviselők lojalitását…

A szakszervezetek szerint politikailag rossz üzenetű, fenyegető, érthetetlen a kormány azon terve, hogy felmérnék az államigazgatás egyes központi és területi szerveinél foglalkoztatott köztisztviselők lojalitását.

Árva János, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint a köztisztviselők elkötelezettségének egyetlen objektív mércéje van, mégpedig az, hogy eleget tesznek-e az esküjüknek. Ezért el sem tudja képzelni, milyen más módon lehetne mérni az elkötelezettséget. A szakszervezetek hivatalos érdekegyeztető fórumukon akarják elérni, hogy a kormány vonja vissza elképzelését. Ha ez nem is sikerülne, akkor is hivatalos választ várnak arra, hogy a kabinet milyen céllal és miért éppen a választások előtt akar ilyen, korábban soha nem látott felmérést készíteni.

Árva János szerint a szándék már csak azért is meghökkentő, mert az elmúlt évek kormányzati intézkedései éppen a közszférát, ezen belül pedig a köztisztviselőket sújtotta a legjobban. Jelenleg a köztisztviselők a törvényes 40 helyett heti 48 órát dolgoznak mindenfajta ellentételezés nélkül, miközben évek óta folyamatosan csökken a reálbér a szférában.

Ismeretes: a Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési eljárást írt ki az államigazgatás egyes központi és területi szerveinél foglalkoztatott köztisztviselők munkahelyi elkötelezettségének mérésére.

A nyertes pályázónak legfeljebb 50 ezer főre kiterjedő felmérést kell készíteni, ami nagyrészt lefedi a központi és területi szerveknél dolgozó köztisztviselői kört.

A kutatás eredményéről és a fejlesztési javaslatokról a nyertes ajánlattevőnek tanulmányt kell készítenie, továbbá ez alapján egy belső kommunikációs kampány és egy 150-200 fős konferencia megszervezése, lebonyolítása is a feladata lesz, amelyre három hónap áll a rendelkezésére.

Forrás: Magyar Nemzet

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje