Magyarország mérlegen, különös tekintettel a jogállamiságra

„Elképzelhető e másképp gondolkodni az államról, a politikáról, a kormányzatról, a társadalom viszonyrendszeréről?” – ezzel a mondattal nyitotta előadását Kerék-Bárczy Szabolcs.

Véleménye szerint a kormány az általa elfogadott Alaptörvény C cikke (2) bekezdése ellen cselekszik, amely előírja, hogy „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

Kép

A kormány teljesen elfoglalta a fékek – ellensúlyok intézményeit és hozzájuk lojális embereket neveztek ki 9-12 évre. Ezen kívül korlátozták a sztrájkjogot, elkobozták a magánnyugdíjakat, létrehozták a miniszterelnök magánhadseregét, a TEK-et, növelik a KEHI jogosítványait, az ombucman feladatkörét lecsökkentették, elfoglalták a Monetáris Tanácsot az ún. külsős szakértők révén – s ez csupán az előnytelen intézkedések egy részének felsorolása. Jelenleg a stabilitást biztosító szabályozások felrúgása jellemző, ami alaptörvény-ellenes, azt gyorsan belefoglalják az Alaptörvénybe a 2/3-os többség segítségével. Így az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az intézkedést. Kerék-Bárczy szerint a választásokig várható, hogy akár az utolsó pillanatban is változtatnak az Alaptörvényen is, hogy ne kelljen kiadniuk a hatalmat a kezükből.

Ez a kormány egy autokratikus önkényuralmi rendszert épít. Ezen túlmenően államkapitalista rendszer felé haladnak, mérhetetlen államosítást folytatnak. Ma már szinte hiábavaló önkormányzatokról beszélni, hiszen ez a rendszer is ellehetetlenül, a helyi szolgáltatások rendszere leépül, központi irányítás alá kerül.

A kormányzat becstelen módon, napi szinten gyalázza az EU-t, az IMF-et, amely rendszerek éppen a liberális demokrácia kiteljesítői, megtestesítői, majd úgy mennek ki Brüsszelbe, h nekik ez és ez jár. Magyarország 15 milliárd eurót kapott az EU-hoz való csatlakozás óta eltelt 8 évben, míg kb. 5 milliárdot fizetett be, így ócska demagógia azt mondani, h ők is nyertek ezen.

Szemléletváltásra van szükség, fel kell ismerni, h az állam mi vagyunk. Mindenki vár tőle valamit, és az állam is úgy csinál, mintha egy felsőbbrendű önálló személy lenne, pedig nem más, mint egy cső, amelynek feladata a megtermelt jövedelmekből befolyó adókból kiváló minőségű közszolgálatok előállítása lenne. Mindezt korrupciómentesen felépítve, és fenntartható módon.

Álláspontja szerint a közszolgálati szakszervezetek lényegében önmagukkal tárgyalnak, amikor a kormányzattal tárgyalnak. Egy új társadalmi szerződés kell, amelyben nem kell azt gondolni, hogy az állam és a közszolgálat érdekei eltérnek. Javasolta, hogyha politikai pártok megkörnyékeznek, legyen ez az új társadalmi szerződés az egyik feltétele egy esetleges együttműködésnek.
„Együtt sírunk, együtt nevetünk. „Sehova sem vezet az ígéretekkel megtűzdelt demagógia, vagy az „Orbán takarodj!” felkiáltások, megvalósítható programok kellenek, azokkal az érdekképviseletekkel együttműködve, akiknél megvan a kompetencia, hogy hogyan lehet jó működő rendszereket kialakítani.

A higgadtság a tébolyra adott legjobb válasz. Nem cél a kormány leváltása, hanem eszköz. Viszont ki kell mondani, hogy az sem jöhet vissza, ami volt. Nem lehet légvárakat építeni. A jelenleg ellenzékben ülők demokraták, de együtt kell működniük. Nem lehet megspórolni a jövedelemtermelő rendszerek megreformálását, hiszen ha nincs jövedelemtermelés, akkor a gazdaság sem fejlődik. A fedezetlen csekket úgysem fogják beváltani.

Minden választáson indulónak konkrétan ismertetnie kell az elképzeléseit, a jogállamiság visszaállítása az alapkövetelmény, de ennél többre van szükség. Mondják meg előre, mit gondolnak az oktatásról, az önkormányzatok forráshoz juttatásáról, hogyan képzelik el a nyugdíjrendszert! Hogyan fordítható a felosztó-kirovó rendszer fenntarthatóság irányába. Elég a süketelésből!

Még nincs meg a technikája annak, hogy hogyan lehet leváltani az Orbán-kormányt, hiszen még sokszor módosítható az eljárási szabályozás. Az viszont biztos, hogy az embereknek tudniuk kell, hogy ki mit képvisel és a demokratikus ellenzési szervezeteknek a végén együtt kell működniük, minden választókerületben egy demokratikus ellenzéki jelölt lehet. 2/3-dal kell nyerni, h meg lehessen valósítani a célokat. Ennél kevesebb nem elég.

Vissza kell állítani a rendvédelem pártatlanságát, meg kell tisztítani a független állami intézményeket a pártpolitikailag motivált személyektől, vissza kell állítani az ügyészség kormány alá rendelését, fékekre-ellensúlyokra szükség van, másképp ebből az országból semmi nem lesz, nem lesz élhető.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az