Az Erzsébet-program keretében több tízezer gyermek számára nyílik meg 2012 nyarától a kedvezményes táborozás lehetősége. Úgy gondoljuk, hogy az Erzsébet-táborral családok tízezreinek segítünk, hiszen a táborok ideje alatt – míg a szülők dolgoznak – vigyázunk a gyermekekre, és ellátást biztosítunk számukra. A táborokban olyan alapértékeket határoztunk meg közösen, mint például a környezettudatosság, a kultúra, hagyományok őrzése, ápolása és az egészségmegőrzés.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 1 milliárd forint értékben hirdette meg az Erzsébet-tábor pályázati kiírásait. Április elején családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek illetve iskolai csoportok számára nyílt meg a jelentkezés lehetősége 1-től 8. osztályos korosztályig. Április 16-tól pályázhatnak a gyermekek az úgynevezett tematikus kiírásra. Ennek keretében 12 különböző sport, művészeti, történelmi tábort hirdettünk 18 éves korig (az alsó korhatár pályázatonként változó):
- Alkotóművészeti tábor Borza Teréz porcelánművész vezetésével
- Birkózó tábor Komáromi Tibor világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó vezetésével
- Cselgáncs tábor Hadfi Dániel Európa-bajnok és Kovács Antal olimpiai bajnok vezetésével
- Előadó-művészeti tábor – klasszikus és népzene Horváth Ádám operaénekes vezetésével
- Honismereti tábor Pál Ferenc, egyházmegyei levéltárvezető vezetésével
- Küzdősport (boksz) tábor Kovács KOKO István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok és Erdei Zsolt MADÁR profi világbajnok vezetésével
- Labdarúgó sporttábor Vincze Ottó többszörös magyar válogatott labdarúgó bajnok vezetésével
- Népművészeti tábor Parais István koreográfus vezetésével
- Tehetségkutató sporttábor Balogh Gábor többszörös világbajnok olimpikon vezetésével
- Vitorlástábor
- Vízilabda tábor Székely Bulcsú olimpiai bajnok vezetésével
- Vízimentő tábor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetésével.
Az Erzsébet-tábornak köszönhetően több tízezer gyermek táboroztatására nyílik lehetőség a Balatonon és más táborhelyeken (például: Fadd-Dombori, Balatonberény, Fonyódliget, Zánka). A pályázat kiírása, adatlapja és az igénybe vehető táborhelyek listája megtalálható a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon. Jelentkezni csoportosan május 15-ig, a tematikus táborok esetében pedig május 20-ig lehet. A pályázatok elbírálása automatikus, azaz aki megfelel a feltételeknek, az sikeres pályázóvá válik.
Az Erzsébet-program táborozási szolgáltatást és teljes körű ellátást biztosít az Erzsébet-tábor turnusának időtartamára. A turnusok időtartama általában 6 nap, azaz 5 éjszaka (hétfő reggeli érkezéssel és szombati, reggeli utáni távozással), de ettől eltérően lesznek rövidebb-hosszabb táborozási lehetőségek is. Az Erzsébet-tábor június 18-án indul és augusztus 25-én zárul.
Az Erzsébet-program Tanácsadó Testület tagjai köztiszteletben álló, a saját területükön kimagasló eredményt elért emberek. Arra kaptak felkérést, hogy tanácsadó testületként segítsék az Erzsébet-programot, és fogalmazzanak meg javaslatokat annak továbbfejlesztésére.
Tagjai: Sunyovszky Szilvia – elnök (színművész), Borza Teréz (porcelánművész), Dr. Csókay András (idegsebész), Horváth Ádám (operaénekes), Kovács István (ökölvívó), Lovas Pál (belsőépítész), Dr. Németh Anna Mária (gasztroenterológus), Dr. Zacher Gábor (toxikológus)
Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredmény kizárólag közfeladat ellátására fordítható. Ez a közjó az Erzsébet-program, amely a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere. Az Erzsébet-utalvány választása felelősségteljes döntés, hiszen aki adja vagy használja az Erzsébet-utalványt, az az Erzsébet-programon keresztül segíti mindazokat, akik rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szorulnak. Az Erzsébet-programon keresztül
eddig több, mint 100 ezer honfitársuknak segítettek azok, akik az Erzsébet-utalványt választották. Az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és annak egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül. Az Erzsébet-program egy újszerű európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell.
Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány