Április 21. a Bölcsődék Napja Magyarországon

Ma van a Bölcsődék Napja Magyarországon. 1852-ben e napon nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában. A Bölcsődék Napja 2010-től államilag elismert ünnep, amelyet miniszteri rendelet szabályoz.

A bölcsődék történetéről

A bölcsődék létrejötte szorosan összefüggött a nagyipari termelés kialakulásával, különösen azokon a területeken, ahol nagy számban foglalkoztattak női munkaerőt, elsősorban a mosodákban, a textiliparban. A világon az első bölcsődét Párizsban nyitották meg 1844-ben, s pár év múlva már közel 400 hasonló intézmény működött világszerte, elsősorban egyházi létesítményként. Magyarországon is megindult a szervezőmunka, és 1852 januárjában bölcsőde-egylet alakult Pesten Majer István püspök és nagyprépost, valamint Forrayné Brunszvik Júlia – Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda alapítója unokahúgának – támogatásával. Az első “bölcsőház” fővédnökének olyan magas rangú támogatót is sikerült megnyerniük, mint Albrecht főherceg felesége, Hildegarde. A hosszú előkészítő munka és jótékony célú gyűjtés eredményeként 1852. április 21-én Pesten, az akkori Kalap u. 1. szám alatti bérház (ma V. ker. Irányi u. 2-4.) földszintjén megnyílt az ország első bölcsődéje, ahol 5 szobában 38 gyermekről gondoskodtak. 

Eleinte 4 éves korig fogadták a gyerekeket teljes ellátással, sőt ruházatot is biztosítottak. A felvételnél mérlegelték a családi körülményeket, s a bölcsődébe kerülő gyerekek többnyire sokkal jobb anyagi feltételek közé kerültek, mint amilyet a család tudott volna otthon biztosítani.

Később a bölcsődék működtetéséhez az egyház nem tudott elegendő fenntartási költséget biztosítani, így megpróbálták a pénzt magánszemélyek adakozásából összegyűjteni. Társasági körökben egyre népszerűbb és divatosabb lett a kisgyermekek támogatása. A jótékonykodók között volt többek között gróf Andrássy Gyuláné, báró Eötvös Józsefné, a józsefvárosi bölcsőde pedig Erzsébet királyné (Sissi) védnöksége alatt működött.

1916-ban Heim Pál a bölcsődék jobb működési feltételeinek megteremtésére alakult Stefánia Szövetség keretén belül elindította a Központi Védőnőképző Iskolát, hogy a gyermekeket gondozók nagyobb szakértelemmel tudják végezni munkájukat.

A bölcsődékre, a bölcsődei dolgozók munkájára ma is nagy szükség van. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a bölcsődei férőhelyek iránti igény még napjainkban is meghaladja a férőhelyek számát, 2011-es statisztikai adatok szerint 35 450 helyre 36 685 gyermek felvételét kérték.

Forrás: mtva.hu

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Lakhatás és szakszervezetek konferencia

2023. május 12-én a Szolidáris Gazdasági Központ és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében került sor a Szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért című konferenciára, ahol hazai, osztrák, német szakszervezetek és

Podcast a százegyes szobából

Fontosak-e a szakszervezetek a dolgozóknak? Szerintünk nagyon is. Erről és néhány tévhitről beszélgetett a Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára és Illés István a MOMSZ elnöke a Podcast a százegyes

Küzdelem az évközi nyugdíjemelésért

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) követeli, hogy a 2023-as évre tervezett irreális 15% inflációs cél felülvizsgálata mellett, a kormány soron kívül 3%-kal emelje meg a nyugdíjakat 2023. június 1-jével

A SZEF XXII. Kongresszusa

A SZEF XXII. Kongresszusa 2023. május 13-án elfogadta a 2022. évi pénzügyi beszámolót és a SZEF Szövetségi Tanácsa által beterjesztett 2022. évi szakmai beszámolót, majd elfogadta a 2023. évi költségvetési