A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának (SZEF) Ügyvivõ Testülete 2008. november 4-én a tagszervezetek elnökeinek, más tisztségviselõinek és a megyei SZEF képviseletek vezetõinek részvételével kibõvített ülést tartott. A tanácskozáson egyhangú döntés született arról, hogy a SZEF konföderációként is részt vesz az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság most felújított tevékenységében.
Az értekezlet résztvevõi megdöbbenéssel fogadták, hogy a kormány egy “kézpöccintéssel” szemétkosárba akarja dobni azt a megállapodást, amelynek két éven át zömmel csak a hátrányos részei jutottak az állam köteles feladatait mûködtetõ, közel 700 ezer fõs közszférának. A konvergencia program megvalósításáért áldozatot hozva abban a hitben vállaltuk az akkori bérbefagyasztás következményeit, hogy a kormány tartja az egyezségben rögzített szavát, s 2009-ben már szerény mértékben ugyan, de valami visszajön az elõzõ évek veszteségeibõl.
Az Ügyvivõ Testület kibõvített ülésén résztvevõk megütközéssel fogadták, hogy a legkönnyebb megoldást választotta a kormányzat: a közszolgálatban dolgozók és a nyugdíjasok zsebébõl veszi ki a pénzügyi válság túlélésének árát. A közszférának azokat a dolgozóit sarcolja meg ismét, akiktõl elbocsátásokkal és bércsökkentéssel egyszer már megkérte a konvergencia program fedezetét. Sajnáljuk, hogy erre a veszélyes megoldásra vállalkozott a kormány, s a pénzügyi és a gazdasági lobbi nyomásának engedve megint a közfeladatok ellátóit, az oktatás, az egészségügy, a mûvelõdés, a közigazgatás, a közrend szolgálóit és szolgálataik igénybevevõit, végsõ soron a lakosságot rövidíti meg.
Ezért a SZEF Ügyvivõ Testülete kezdeményezi a hat szakszervezeti konföderáció együttes cselekvését a kialakult helyzet megoldására.
Budapest, 2008. november 4.
A SZEF Ügyvivő Testülete kibővített ülésének résztvevői