A SZEF vezetőinek televíziós és rádiós szereplései a november 29-i demonstrációval és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság munkájával kapcsolatban
A rovat folyamatosan frissül!
2008. december 1.
Közszolgálati sztrájk…
http://napkelte.wildom.hu/naptv/naptv.visszanezo.page?nap=20081201#
Varga László az MTV Nap-kelte címû reggeli magazinmûsorának vendége volt. A Kereszttûz c. blokkban Bethlen János, valamint Szentesi-Zöldi László, a Magyar Hírlap és Losonczi Gergely, a zoom.hu munkatársa kérdezte az EKSZB vezetõjét. Varga László elmondta: a kormány által ajánlott kompenzáció összege alig több, mint az elvont 13. havi illetmény fele. Arra a provokatív kérdésre, miszerint hol tudna spórolni az állam a közszférán kívül, Varga László kijelentette: ezt nem az õ feladatuk megmondani. Azonban ha megfelelõen haladt volna a feketemunka fehérítése, ha az önkormányzati szerkezeten tudtak volna változtatni, akkor most nem itt tartanánk. A konvergencia-program által megsarcolt közszférát kell megint elõvenni? Nem lehet megbecsülni, hogy mekkora elbocsátás lehet a közszférában, hiszen a közszféra olyan szinten szûkítve lett az elmúlt két évben, hogy a feladatok ellátása vált veszélyessé vagy lehetetlenné. A maradó közszolgák azonban ennyi pénzbõl nem tudnak megélni, nem tudnak gyerekeket nevelni. A Sztrájkbizottság vezetõje a 13. havi illetmény megvonását a közszféra elleni egyik legdurvább jogsértésnek nevezte. Ha a kormány egy ennek megfelelõ kompenzációs keretrõl tudna dönteni, akkor lehet esély egy olyan megállapodásra, amelyben garanciákat kell vállalni a foglalkoztatás biztonságára. Az ágazati szervezetek elkezdték a 2009. január 12-i sztrájk szervezését, amelyben ha valamennyi közszolgálati szakszervezet részt vesz, akkor a munkahelyek több mint felében meg fog állni a munka. Egyben arra számítanak, hogy a munkavállalók több mint fele csatlakozik az akcióhoz. Ennek ellenére továbbra is a megállapodás a fõ cél, hiszen sem a szakszervezeti tagságnak, sem a társadalomnak nem érdeke, hogy a közszolgálat tovább nehezítse az ország amúgy sem könnyû helyzetét.
2008. november 29.
http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_478447
A
Duna Televízió Közbeszéd c. mûsorában Varga László, az EKSZB vezetõje és Heiling Ottó, a Honvédszakszervezet alelnöke voltak a vendégek. Arra a kérdésre, hogy az alacsonyabb keresetûek kompenzációja lehet-e tárgyalási alap a kormánnyal, Varga László elmondta: tisztázni kell, hogy a közszolgálat területén mit tekintünk alacsonyabb keresetnek. Mivel a közszolgálatban dolgozó 700 ezer ember havi kereseti átlaga alig több mint bruttó 180 ezer forint, ráadásul ezek a munkavállalók többségében magas képzettségûek, esetenként többdiplomásak, akkor a közszolgálat szinte minden dolgozóját alacsony keresetûnek lehet tekinteni. Az elnök úr emlékeztetett arra is, hogy 23 szakszervezet egyetértése kell a megállapodás megkötéséhez. A demonstrációt értékelve Heiling Ottó úgy látja, az emberek megmutatták a kormánynak, hogy hajlandóak minden törvényes eszközt igénybe venni a követeléseik teljesítésének kikényszerítéséhez. Azt is elmondta, hogy a fegyveres és rendvédelmi szférában a 13. havi illetmény elvonását „kollektív fenyítésként” értékelik. Varga László fontosnak nevezte, hogy a megkötendõ megállapodásban egyrészt tartalmazza a foglalkoztatás munkajogi garanciáit, másrészt biztosítja azt, hogy amikor elindul a gazdasági fellendülés és a GDP növekedése, akkor hogy fogják a közszolgálat munkavállalói részére visszapótolni a most kiesõ összeget. Ha a Kossuth téren megfogalmazott követelések teljesülnek, akkor a közszférában tevékenykedõ szakszervezetek készek a szervezeti reformról tárgyalni. Mivel a hatékony állam kialakításában õk is érdekeltek, ám az „olcsó és kicsi” állam sokat hangoztatott koncepciójával nem tudnak mit kezdeni. Akkor lehet esély a társadalmi fejlõdésre, ha egy politikai, társadalmi és szakmai konszenzussal meg tudják határozni az elvárásait a közszférával szemben. De amit elvár, annak a személyi, technikai és pénzügyi feltételeit is biztosítani kell. Jelezte azt is, hogy ha a további tárgyalások a kormánnyal nem vezetnek eredményre, akkor megtartják a január 12-ére tervezett sztrájkot. Azt is elmondta, legalább 4-5 nappal a tervezett munkabeszüntetés elõtt meg kell egyezni a kormánnyal, mivel minimum ennyi idõre van szükség ahhoz, hogy egy meghirdetett és folyamatában elindított sztrájkot a szakszervezetek többsége jogszerûen le tudjon mondani.
2008. november 28.
Elbocsátások, tüntetés, sztrájk – a gazdasági helyzet fokozódik
http://www.mtv.hu/videotar/?id=33873
Varga László az MTV Az Este címû hírmûsorában a szombatra tervezett tüntetésrõl beszélt. Az elmúlt 20 évben egyetlen egy alkalommal se fordult elõ, hogy az éves keresetet nominálisan csökkentette bármelyik kormány is – emlékeztetett a SZEF elnöke. Ezzel szemben 2009-ben több mint 8 százalékos csökkenés várható. Szerinte a kormány félrevezeti a közszférában dolgozókat és a közvéleményt is, amikor azt mondja, biztosítani tudja, hogy senkit ne bocsássanak el, mivel a kormány csak azt mondta, hogy nem kíván olyan jogszabályt vagy központi intézkedést hozni, amivel elbocsátásokat gerjesztene. Ugyanakkor a 700 közszolgálati munkavállaló nagyobbik része az önkormányzatoknál dolgozik. Az önkormányzatok viszont anyagi gondjaikat elsõsorban intézmény-összevonással és elbocsátásokkal próbálják megoldani. A kisebb állam koncepciója helyett inkább ésszerûbben szervezett intézményrendszerre van szükség, és olyan jogi szabályozásra, amitõl a mûködés kevesebbe kerül. Úgy látja, olyan reformnak kellett volna megvalósulnia Magyarországon, amely mögött politikai, társadalmi és szakmai konszenzus lett volna. A reform nem lehet fûnyíró-elvszerû. A demonstrációtól azt várja, hogy az azt követõ tárgyalások úgy alakulnak, hogy elkerülhetõ legyen a január 12-ére meghirdetett sztrájk. Vagyis ne legyen keresetcsökkenés a közszolgálatban dolgozóknál és ez párosuljon olyan garanciákkal, amelyek – ha rendezõdnek az elkövetkezõ években a pénzügyi és gazdasági viszonyok – rögzítik, hogy hogyan pótlódnak azok a keresetelemek, amelyeket 2009-ben nem kapnak meg a munkavállalók.
2008. november 28.
Szombaton demonstrálnak a közalkalmazottak
http://atv.hu/videotar/2008_nov_szombaton_demonstralnak_a_kozalkalmazottak.html
Az ATV Reggeli Jam címû magazinmûsorának vendége volt Fehér József, a SZEF alelnöke és az MKKSZ elnöke, aki a másnapi demonstráció részleteirõl beszélt. Jaksity Kata mûsorvezetõ kérdésére elmondta: bár nem akarnak 2009. január 12-én mindenáron sztrájkolni, azonban ha addig nem sikerül megállapodni, akkor nincs más lehetõség. Nem tartják célnak a sztrájkot, hiszen azt akarják, hogy mûködõképesek maradjanak a közszolgálatok, színvonalas a köz- és a felsõoktatás, jól mûködõ és elérhetõ az egészségügyi szolgáltatás. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a közszolgák dolgozzanak és a munkájukért kapják meg az õket megilletõ bért is.
Úgy látja: a kormányzat felelõssége az, hogy megtalálja azt az optimális megoldást, amely valamilyen módon kezeli a válságot. Elhamarkodott, végiggondolatlan és rossz döntésnek nevezte, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott 400 milliárd forintnak a döntõ többségét csak és kizárólag annak a 680 ezer embernek a zsebébõl veszik ki, akiket az elmúlt három évben sorozatosan értek a megszorítások.
Kijelentette: ma a munka világában talán a legnagyobb törvénysértõ a kormány és az önkormányzatok, mivel sehol nem tartják be a törvényes munkaidõt. Azért nem tudják betartani, mert rendkívül alacsony a közszférában dolgozók létszáma. A feladatok az elmúlt években semmit nem változtak, sõt az uniós csatlakozással inkább növekedtek, legyen szó a közigazgatásról, az oktatásról, a felsõoktatásról vagy a rendvédelemrõl. Az a 120 ezer álláshely pedig, amely az elmúlt két évben szûnt meg a szférában, rendkívüli módon hiányzik.
2008. november 27.
Nekiindulnak – utcára vonulnak szombaton a közszolgák
Az ATV Alföldi Zoltán vezette A.Z.ÁBRA címû mûsorában Varga László arról beszélt: több tízezer embert várnak az egész országból a közszolgálati dolgozók szombati tüntetésére. A Sztrájkbizottságot alkotó szakszervezetek úgy vélik: közszféra alkalmazottai nem engedhetik meg, hogy a kormány megvonja a 13. havi illetményt, azonban a szombati tüntetés után is bíznak a tárgyalások sikerességében.
2008. november 26.
Szombaton tüntetnek a közszolgálati dolgozók
http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_477364
A Duna Televízió esti Híradójában tudósított az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság aznapi sajtótájékoztatójáról. A riporternek nyilatkozva Varga László, a Sztrájkbizottság vezetõje elmondta: a havi nettó 80 ezer forintot keresõ kollégáik esetében a 13. havi illetmény elvonása körül-belül 7-8 ezer forintos nettó keresetcsökkenést jelentene 2009-ben havonta. Azt Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára is elismerte, hogy méltatlanul alacsonyak a keresetek a közszolgálatban, azonban szerinte a vita most nem errõl szól, hanem arról, hogy a jelenlegi helyzetben mit tud finanszírozni a kormány. A sajtótájékoztatón elhangzott: bár a tárgyalások folytatódnak, azonban ha nem sikerül megegyezni, akkor a szombati demonstráció után januárban már sztrájkolni fognak.
2008. november 26.
Minden közszolgálati szakszervezet részt vesz a szombati demonstráción
http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-241408
Varga László, a 23 ágazati szakszervezetet tömörítõ Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetõje a november 29-i demonstrációt megelõzõ sajtótájékoztatón tájékoztatta a megjelent újságírókat, hogy a közszolgálati dolgozókat képviselõ szakszervezetek mindegyike részt vesz a kormány megszorításai ellen tartandó szombati demonstráción, a Parlament elõtt. A tüntetõk az ellen tiltakoznak majd, hogy a 2009-es költségvetésben megvonnák a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt. Azt követelik, hogy legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és köztisztviselõk bértáblájának tételeit, s a tömeges elbocsátások ellen is felemelik szavukat. Varga László kitért arra, hogy a kormány nem teljesítette a velük kötött, 2007. február 19-én aláírt szerzõdést, amely a reálkeresetek értékének megõrzésérõl szól. Azonban készek továbbra is tárgyalni a kormánnyal a lehetséges megoldásról, azonban ha ez nem sikerül, akkor 2009. január 12-én egységes közszolgálati sztrájkot hirdetnek.
A Varga Lászlóval a sajtótájékoztató után készült interjú meghallgatható az Inforádió honlapján.
2008. november 20.
Közszolgálati sztrájk lesz, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal
http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-240254
Varga László, az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetõje tegnap az Inforádió Aréna címû mûsorában bejelentette: a Sztrájkbizottság úgy döntött, hogy január 12-re sztrájkot hirdet.
A SZEF elnöke szerint a közszolgálati szférában egyszerre van elpazarolt pénz és óriási hiány, felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a konvergencia programot megelõzõen 800 ezer, ma pedig alig 700 ezer közszolgálati dolgozó van, és ez kevesebb, mint az uniós átlag. Varga László hozzátette: van olyan közszolgálati terület, ahonnan még így is ki lehetne vonni munkaerõt vagy át lehetne szervezni a munkát, de összességében a rendszerbõl több száz munkaerõ hiányzik, s ennek következtében teljesítményhiány alakul ki.
Hangsúlyozta: addig nem értenek egyet semmiféle átalakítással, amíg arról van szó, hogyan lehet kevesebb emberrel elvégeztetni ugyanazt a feladatot. Ehelyett inkább végig kell gondolni és szilárd konszenzust kell kialakítani arról, mi az, amit el lehet várni az államtól, amely feladatról pedig kiderül, hogy nem elvárható, azt meg kell szüntetni.
Az utóbbi idõben azonban a törvények még több közszolgálati feladatot írtak elõ, így most az a tendencia, hogy kevesebb ember kevesebb pénzért végezze el a feladatokat – mondta Varga László.
Varga László azt is bejelentette: az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság november 20-i ülésén úgy döntött, hogy január 12-re sztrájkot hirdet. A munkabeszüntetéstõl csak akkor állnak el, ha a november 29-re meghirdetett egységes közszolgálati demonstráció és az azt követõ tárgyalások a kormánnyal olyan megállapodáshoz vezetnek, amelyet a Sztrájkbizottságot alkotó szakszervezetek el tudnak fogadni. Jelenleg folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, egyrészt mivel a tárgyalások útján kialakított megállapodás lenne a célravezetõ, és azért is, mert a sztrájktörvény ezt írja elõ.
Az Inforádió honlapján meghallgatható az interjú teljes szövege.
2008. november 19.
Tíz nap múlva utcára vonulnak a szakszervezetek
http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_475656
A Duna TV Reggel a Dunán címû magazinmûsorának Varga László, az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetõje és Herczog László, az SZMM szakállamtitkára volt a vendég. A mûsorvezetõ kérdésére reagálva Varga László elmondta: a kormány és a sztrájkbizottság közti megállapodásra az elméleti lehetõség megvan, azonban jelen pillanatban nem látja rá a lehetõséget, így mindenképpen megtartják a november 29-re tervezett egységes közszolgálati demonstrációt. Herczog László a legnagyobb ütközési pontként azt említette, hogy a 2007. februárjában megkötött hároméves megállapodásnál két pont kapcsán van vita: a gazdasági világválság és a Nemzetközi Valutaalapnak tett szándéknyilatkozat következményeként nem emelkedne a közalkalmazottak illetménytáblája és a köztisztviselõi illetményalap, illetve a 13. havi illetmény felfüggesztésre kerülne. Varga László azonban emlékeztetett, hogy a teljesült pontok nagy része arról szólt, hogy a szakszervezetek elfogadták a keresetcsökkenést 2007-re és a csökkentett bérek szinten tartást 2008-ra. Most a 2009-re ígért tarifaemelés marad el. Ezért fognak demonstrálni 29-én. A demonstráció központja a Kossuth téren lesz, ahova a közszolgálat minden munkavállalóját és szakszervezetét szeretettel várják. Ezt a helyszínt három helyrõl közelítik meg a demonstrálók: lesz egy hosszabb felvonulás a Hõsök terérõl végig az Andrássy úton elsõsorban a rendvédelmi dolgozókkal; az oktatási tárcához kötõdõ szakszervezetek a Szalai utcában fognak gyülekezni, míg más szakszervezetek a Roosevelt térrõl indulnak. Mindenki 13 órakor találkozik a Kossuth téren, ahol egy petíció átadását követõen a demonstráció befejezõdik. Vidékrõl is szép számmal várnak résztvevõket. A mûsorvezetõ végül az államtitkárnak szegezte a kérdést: van-e a kormánynak mozgástere, hogy engedjen valamilyen szinten a szakszervezeti követeléseknek. Herczog László elmondta: a helyzet drámaian megváltozott a költségvetés elsõ tervezetének benyújtása óta, ezért kellett csökkenteni a költségvetés kiadási oldalait. Jelenleg tárgyalnak a munkavállalói érdekképviseletekkel, s a mozgástér ugyan kicsi, de van valamennyi. Példaként említette, hogy valamilyen mértékû kompenzációt tudnának biztosítani a munkavállalóknak. Illetve a költségvetés tárgyalása során lehetséges átcsoportosítás a különbözõ tételek között. Azonban a szakszervezetek által követelt összeg teljesen nem teljesíthetõ, de közbülsõ megoldást lehetségesnek tart.
2008. november 6.
Demonstrációra készül a közszféra…
Az MTV Nap-kelte reggeli magazinmûsorban Bethlen János idézett a SZEF november 4-én kiadott közleményébõl, miszerint a SZEF megdöbbenéssel fogadta, hogy a korány egy „kézpöccintéssel” szemétkosárba akarja dobni azt a megállapodást, amelynek két éven át zömmel csak a hátrányos részei jutottak az állam köteles feladatait mûködtetõ, közel 700 ezer fõs közszférának. A mûsor vendégeként Fehér József alelnök arról beszélt, hogy a közszolgálat két év óta azért böjtöl, hogy 2009-ben végre egy kicsit könnyebb legyen. 2007-ben reálértéken több mint 7 százalékkal csökkentek a közszférában a keresetek, 2008-ban a szinten tartás a cél, majd 2009-ben 4-4,5 százalékos növekedést vártak. Fehér József kihangsúlyozta: nem jól keresõ dolgozókról van itt alapvetõen szó, hanem például havi 70 ezer forintot keresõ ápolónõktõl vagy a havi 65 ezer forintot keresõ okmányirodai köztisztviselõktõl akar a kormány elvenni a tervezett lépésekkel körülbelül 10-12 ezer forintot (a 13. havi illetmény elvonása és az infláció kompenzálásának az elmaradása reálértéken ennyit jelent). A mûsorvezetõ meglepõdését fejezte ki az alacsony nettó bérek hallatán, amely 20 év után megilleti a közszférában dolgozókat. Fehér József kifejtette: a SZEF az arányos közteherviselésért harcol, mivel úgy látják, hogy a kormány a közszolgálattól való elvonással a legkönnyebb megoldást választotta azzal, hogy a nyugdíjasokon és a közszolgákon akar 400 milliárdot spórolni. Azt, hogy megint rajtuk csattan az ostor, szerinte morálisan is nehéz már elviselni. Az elmúlt három évben a szféra dupla megszorítást szenvedett el: létszámleépítést, a bérek befagyasztását, a törvények átalakítását. 2007 után pedig ismételten a közszférának kell példát mutatnia és önmérsékletet gyakorolnia. A döntés kapcsán nem csak a kollégák fizetéséért és életkörülményeiért aggódnak, hanem azért, hogy egy ilyen intézkedés és a válság után lesz-e még mûködõképes közszolgálat Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy a tiltakozó akción kívül készülnek-e még valamire, az alelnök úr azt a választ adta: tárgyalni kell, de a sztrájkról mint eszközrõl nem mondanak le, ám a megoldást a tárgyalóasztal mellett kell megtalálni.
2008. november 5.
Jön a rendőrsztrájk?
http://atv.hu/videotar/2008_nov_jon_a_rendorsztrajk_.html
Az ATV esti Híradója arról adott hírt, hogy a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége bejelentette: a kormányzat által tervezett bércsökkenés ellen tiltakozni fognak november 29-én. Akkor még nem volt biztos az, ami ma már igen: az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság is csatlakozik a demonstrációhoz. Varga László SZEF-elnök, az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetõje az ATV riporterének úgy nyilatkozott: ugyan még tárgyalnak a kormánnyal, ám ha a megállapodást – amennyiben születik egyáltalán valamilyenféle – elfogadhatatlannak fogják tartani, akkor nem riadnak vissza a legkeményebb nyomásgyakorló eszközöktõl sem.
2008. november 1.
Felélesztetnék a sztrájkbizottságot
http://www.mtv.hu/videotar/?id=32318
Az MTV Nap-kelte reggeli magazinmûsorban Verebes István vendége volt Bárdos Judit, a SZEF alelnöke és telefonon jelentkezett be Varga László, a SZEF elnöke. Bárdos Judit bevezetésként felhívta arra a figyelmet, hogy 700 ezer közszolga keresetét csökkenthetik 10 százalékkal 2009. január 1-jétõl a kormány jelenlegi tervei szerint. Varga László úgy látja, a közszolgák már 2 éve igen komoly megszorítást szenvednek (be vannak fagyasztva a bérek, 120 ezerrel csökkent a státuszok száma, több mint 80 ezer embert bocsátottak el), s a közszolgák továbbra is hiteleznek a magyar társadalomnak. Arról kell beszélni, hogy a terheket hogyan lehet egyenletesebben elosztani, vagyis a tõkére is terhelni, nem csak a munkára.
A mûsorvezetõ kérdésére válaszolva az alelnökasszony elmondta: készen állnak az egyeztetésre a kormánnyal, azonban továbbra is úgy látják, hogy nem a közszolgálaton kellene kezdeni a spórolást, hanem a kormányon és a parlamenten. A 2007-es megállapodás módosítása miatt pedig az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság felélesztette a tevékenységét. Varga László emlékeztetett arra, hogy a megszorítások még csak tervek, döntés akkor lesz belõlük, ha a költségvetési törvényen keresztül megvalósulnak.
A hétfõi (november 3-i) OKÉT-ülésen folyó tárgyalások eredményétõl sok minden függ, egyebek mellett az is, hogy a november 6-i (csütörtök) egyeztetésén a sztrájkbizottság tagjai milyen döntést fognak meghozni.
Az esetleges további elbocsátásokkal kapcsolatban Bárdos Judit visszakérdezett: vajon ki fogja ellátni a kiesõ emberek feladatát, hiszen a közszolgálat már így is jelentõsen túlterhelt és a 700 ezres létszámot már nem lehet tovább csökkenteni.
Mûsorvezetõi kérdésre válaszolva Varga László megerõsítette, hogy a sztrájkbizottság felélesztése még jelent automatikusan sztrájkot, hiszen még folynak a tárgyalások.
2008. október 31.
Bezárt cégek, csökkenő reálbérek, elbocsátott dolgozók
http://www.mtv.hu/videotar/?id=32304
Varga László az MTV Az Este c. mûsorának miskolci stúdiójában interjút adva korainak tartja még, hogy sztrájkról beszéljünk, a sztrájkbizottság aktivizálását csupán az indokolta, hogy a 2007-es megállapodás módosítása ennek keretében történjen. A létszámleépítéssel kapcsolatban elmondta: a konvergenciaprogram elfogadása óta a közszféra szenvedte el a legnagyobb áldozatokat, 120 ezer státusz szûnt meg és 80 ezer kollégát bocsátottak el állásából. Pedig nem leépítésekre, hanem új álláshelyek teremtésére van szükség. Azonban az önkormányzati szférában lehetnek elbocsátások, mivel az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók foglalkoztatására a kormánynak nincs közvetlen befolyása, bár gazdasági szabályzókkal elõsegítheti az amúgy is folyó átszervezéseket. Emlékeztetett arra, hogy a 13. havi illetmény nem egyszerûen külön juttatás, hanem a rendkívül összetett közalkalmazotti bérrendszer szerves része.
2008. október 30.
OKÉT: a kormány nem mondhatja fel a bérmegállapodást
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=6822
A HírTv Híradójában tudósít az OKÉT-en a kormány és a szakszervezetek között folyó tárgyalásokról, amely után Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára bejelentette: felfüggesztik a közszolgálatban a 13. havi bérek kifizetését, azonban keresik a módot arra, hogyan tudnák kompenzálni az alacsonyabb keresetûek így keletkezõ jövedelem-kiesését. Varga László az OKÉT utáni sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a 13. havi illetmény nem bónusz, hanem a közszolgálati bérrendszer része. Minden jogállási törvény úgy fogalmaz, hogy „a közszolgálati munkavállaló 13. havi illetményre jogosult”.