A SZEF támogatja az EDDSZ szolidaritási felhívását

A Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma (SZEF) üdvözli és támogatja tagszervezetének, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) azt a felhívását, amelyben a szakszervezet arra kéri az ország munkavállalóit, civil szervezeteit, állampolgárait, hogy szolidaritásuk számukra lehetséges formában történõ szervezett, vagy egyéni kinyilvánításával támogassák az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak törvényes és etikus követeléseit, eddigi közalkalmazotti jogviszonyukhoz ragaszkodásukat.
A SZEF határozott álláspontja, hogy közszolgálati feladatokat közszolgálati jogviszonyban dolgozókkal kell ellátni. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magánvállalkozó, vagy magánjellegû társulás által mûködtetett, közfeladatokat ellátó intézményben csak az eddig ilyen státuszban ott dolgozók kaphassák meg a közszolgálati jogviszonnyal járó juttatásokat, az újak pedig elessenek ettõl. A SZEF a munkavállalói jogok csorbításának tart, és elutasít minden ilyen lépést, a közszolgálat bármelyik ágában történjék is az.

Budapest, 2008. szeptember 19.

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nevében:

Varga László elnök

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Svéd delegáció fogadása

Budapestre látogatott a Saco-S, azaz a svéd központi közigazgatásban dolgozók szakszervezete. Kollégáink közel 3000 taggal, 60%-os szervezettséggel bírnak az államigazgatásban. A SZEF elnöke és irodavezetője mellett a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

SZEF workshop vezetőknek

A legkitartóbb kollégák már az 5. ciklusban járnak a SZEF oktatási programjában. Most 2 napos workshop keretében szakszervezet történelemmel, társadalomismerettel, a szociális Európa intézményvével ismerkedtek és a klíma/válságon gondolkodtak közösen.

Szeptemberi EGSZB vélemények

Sürgős intézkedéseket kell elfogadni az uniós polgárokat és fogyasztókat fenyegető energiaszegénység megelőzése és kezelése érdekében. Az EGSZB szeptemberi Plenáris ülése által elfogadott állásfoglalás és érdekesebb vélemények Az energiaszegénység kezelése és