Keresés
Close this search box.

CEYTUN 2.1 – Európa Parlamenti Választások 2019

2018. november 23-25. között került megrendezésre a három napos konferencia Pozsonyban, melyen hat Közép-Európai ország fiatal szakszervezeti tagjai vettek részt. Az Ausztriából, Németországból, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról érkező fiatalok a közelgő, 2019-es Európai választásokról és a Szociális Európáról konzultáltak.

A péntek délutáni köszöntőt és megnyitót követően Vladimir Bilcik tartott előadást az Európai Unió működéséről, az EU társadalom politikájáról és szociális helyzetéről. Előadásának központi kérdése az európai integráció volt. Bemutatta, hogyan és miért alakult ki az európai integráció, valamint az Európai Unió, ismertette az unió működési elvét, külön kitérve az Európai Parlament intézményére. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy minél többen részt vegyenek a 2019-es európai választásokon.

Szombaton workshop feladat keretében arra keresték a választ a résztvevők, hogy a szakszervezeti tagok számára szükséges-e az Európai Unió. A fiatal szakszervezeti képviselők két csoportra lettek felosztva, és vitát kellett lefolytatniuk, érveket és ellenérveket ütköztetve. A vita végén a résztvevők megegyeztek, hogy bár könnyű ellenérveket felsorakoztatni, nagyon is fontos az európai integráció, és az Európai Unió intézménye.

A délutáni workshop témája „Miért szavazzak az európai választásokon 2019 májusában?” Minden csoport 10-10 érvet gyűjtött össze, hogy miért fontos minden választópolgárnak részt venni a választáson, majd ezekből kiválasztották a legfontosabbakat, melyek be is kerültek a konferencia „manifesto”-jába. 

Ezt követően Petra Krátka prezentálta a résztvevőknek a hivatalos, Európai Unió által finanszírozott „thistimeimvoting.eu” kampányt, mely szabad fordításban azt jelenti „idén én is szavazok”, és célja, hogy minél több embert elérjenek a 2019-es európai választásokkal kapcsolatban. Ehhez egy internetes honlap is segítségükre van, mellyel főként a fiatalok figyelmét szeretnék felkelteni. Petra Krátka elmondta, a 2014-es európai választásokon az európai választók részvételi aránya átlagosan 42,54% volt, Magyarországon ez az arány csupán 28,97% volt.

A nap zárásaként Monika Benova, Európai Parlamenti képviselő beszédében hangsúlyozta, az európai integráció, a munkanélküliség és a női munka, olyan témák melyekről beszélni kell. Úgy véli, egy jól megválasztott Európai Parlament képes ezeket a problémákat rendezni.

A konferencia záró napján a fiatal szakszervezeti képviselők igyekeztek megoldási stratégiákat kidolgozni az Európai Parlamenti választások népszerűsítésére, különféle csoportokra fókuszálva. Úgy, mint: barátok, ismerősök, fiatal szakszervezeti tagok és szakszervezeti vezetők. Miután a csapatok kidolgozták a stratégiákat, összesítették a pozitív ötleteket, javaslatokat.

A hétvége zárásaként a résztvevők megfogalmazták a konferencia manifestoját, és javaslatokat tettek a következő CEYTUN találkozó témáira, melyre 2019. áprilisában, Prágában kerül majd sor.

A beszámolót készítette: Zsigó Judit (BDDSZ)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Klubrádióban

Csóti Csaba volt a Klubrádió Szolidaritás című műsorának a vendége. A SZEF elnöke a szakszervezeti oktatásról, valamint a közszféra helyzetéről beszélgetett a műsorvezető Selmeci Jánossal. Meghallgatom a a Klubrádió Szolidarítás

SZEF alapszintű oktatás 2. csoport zárónap

Szervezkedő munkavédelem a közszférában. 2024. március 9-én ezzel a témával zárult az alapszintű képzési programunk. “Nem is tudtam, hogy ilyen izgalmas a munkavédelem. Feszélyezett eddig, hogy nincs elég tudásom, de

Megjelent az EGSZB Munkavállalói csoportjának a kiadványa

A SZEF elkötelezett az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) prioritási dokumentumában megfogalmazott célok elérése tekintetében. A most közzétett kiadvány különösen fontos, hiszen az EU soros elnökségét 2024 második felétől