Konföderációs Ifjúsági Konferencia Budapesten

Illusztráció

A fiatal munkavállalók érdekei, elvárásai nem jelennek meg a kollektív szerződésekben – a többi között erre hívták fel a figyelmet az öt szakszervezeti konföderáció ifjúsági tagozatai a 2015. július 11-12. között tartott közös konferenciájukon, Budapesten. A résztvevők azt várják az ágazati szakszervezetek vezetőitől, hogy a korosztályi szempontokat kiemelten jelenítsék meg az alkufolyamatok során.

Állást foglaltak arról is, hogy fel kell gyorsítani a fiatal munkanélküliek támogatását szolgáló ún. Ifjúsági Garancia Programot. Arra szólítják fel a kormányt, hogy az Európai Tanácsi ajánlásban foglaltaknak ne csak 2018-tól, hanem már ez évtől feleljen meg a magyarországi koncepció.

A konferencián arról is döntöttek, hogy mentorprogramot dolgoznak ki a szakszervezeti tagság és tisztségviselők képzése és fiatalítása érdekében. A konföderációk vezetői figyelmébe ajánlott tervezet lényege, hogy a fiatal szakszervezeti tagok egy idősebb, tapasztaltabb mentor segítségével felkészülhetnek a szakszervezeti munkára. Ennek a mentorprogramnak két lába lenne, egy oktatási és egy gyakorlati, tapasztalati rész, amelyet aztán központi monitoring rendszerrel kellene nyomon követni.

 

Budapest, 2015. július 12.

A „Szakszervezeti érdekek erősítése az európai diskurzusban” konferencia résztvevői

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: