Első tanulmányi út, Alicante, Spanyolország – CEP projekt

Illusztráció

2017. március 8-11 került sor az első tanulmányi látogatásra Valencia autonóm tartomány Alicante városában. Az első nap a Direccion General de la Policia épületében ismerkedtünk a rendőrség munkájával, betekintést nyerhettünk a különböző részlegek működésébe. A rendőrfőkapitány fogadása és köszöntő szavai után egy közrendőr vezetett körbe bennünket.

A látogatás során megismerkedhettünk a spanyol társadalom néhány szokásával, sajátosságával is: a legtöbb spanyol állampolgárnak két lakása/háza van, egy állandó otthon a munkahelye közelében, és egy a tengerparthoz közeli másik lakhely, ahol hétvégéit, szabadságát, pihenő idejét tölti. A Confederacion Española de Policia szakszervezeti tagoknak kedvezményes árat biztosít az új építésű lakásokra. A délutáni program keretében ellátogattunk a rendőrszakszervezet és az építtető cég közös irodájába, ahol részletesen ismertették munkájukat, majd közösen felkerestük az építési területeket. A félkész illetve az üres telkeken épülő lakások közül már mindegyik elkelt.

Másnap idegenvezetéssel jártük körbe Santa Barbara kastélyát.

Kapcsolódó korábbi hír: http://szef.hu/szefit/CEPs_nyitokonferencia

 

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: