A SZEF nemzetközi kapcsolatai

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és tagszakszervezetei kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, számos nemzetközi szakszervezeti szövetség munkájában vesznek részt, javaslataikkal segítik az Európai Unión belüli, illetve a nemzetközi döntés-előkészítést, döntéshozatalt.

Rendszeresen bekapcsolódnak a nemzetközi vagy Európa-szintű demonstrációk szervezésébe, hogy az európai munkavállalók (így köztük a magyarok is) közös céljaikat együtt, egységesen fellépve könnyebben érhessék el.

Ezen kívül a SZEF részese számos olyan fórumnak is, amelyek aktívan befolyásolják a közösségi törvényhozást, amely – hazánk uniós tagsága miatt – végső soron kihat a magyar törvénykezésre, a magyar munkavállalók helyzetére, a szakszervezetek alkupozíciójára is. Mivel az Európai Unió egyre fontosabb szerepet játszik olyan területeken, amelyek nagyon fontosak a munkavállalók számára, a szakszervezetek már nem korlátozhatják érdekvédelmi munkájukat az országhatárokon belülre.

Szervezetek, amelyeknek tagja a SZEF

Szervezetek, amelyek munkájában részt vesz a SZEF mint munkavállalói szakszervezeti konföderáció

Szervezetek, amelyeknek tagja a SZEF valamely tagszakszervezete

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: