Széchenyi 2020

Külügy: lezárult a szabadkereskedelmi egyezményről tartott érdemi vita a szakszervezetekkel

Illusztráció

Budapest, 2016. január 19., kedd  (MTI) - A tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) jelenlegi állásáról a szakszervezetek képviselőivel folytatott tárgyalás érdemi vitát követően lezárult - jelentette be kedden Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, miután a Gazdasági és Társadalmi Tanács munkavállalói oldalának tagjaival egyeztetett. 

Földiák András a tanács képviselője és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SzEF) elnöke kiemelte: a szakszervezetek támogatják a kormány álláspontját a TTIP ügyében. 

A TTIP két esetben, a genetikailag módosított szervezetek (GMO) mentesség megőrzése, valamint a befektető és a fogadó állam közötti vitarendezési mechanizmus (ISDS) kérdésében érinti a magyar szuverenitást - idézte fel az államtitkár. Leszögezte, a magyar kormány elkötelezett a GMO mentesség megőrzése mellett.    

A vitarendezési mechanizmusról szólva azt emelte ki, hogy a magyar álláspont szerint  a tárgyalásokban részt vevő minden európai ország az OECD tagországaként rendelkezik független bíróságokkal, és alkalmas a nemzetközi viták elbírálására. Az Egyesült Államok azonban továbbra is kitart amellett, hogy választott nemzetközi bíróságoknak kell igazságot szolgáltatni. Mikola István hangsúlyozta: "viták még vannak, de a pozíciónk jó".

Forrás: MTI

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: