OKÉT közlemény

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) mai ülésén a munkavállalókat képviselő szakszervezetek azt követelték: vonja vissza a kormány a közszolgálati munkavállalók nyugdíjkorhatáron túli foglalkoztatására, az így felszabaduló munkahelyek betöltésére valamint a nyugdíj és a munkabér együttfolyósítási tilalmára vonatkozó jogi rendelkezéseket.

Az oldal egységes véleménye szerint a határozat alkotmányellenes, hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, indokolatlan, végrehajtása pedig ilyen rövid határidővel lehetetlen. A szakszervezetek követelése, hogy a határozatot még január 31.-e előtt vonja vissza kormány, hogy ne okozzon helyrehozhatatlan károkat.

Az OKÉT ülés másik témájában a szakszervezetek megerősítették a 2013-as évre vonatkozó 20%-os bértarifa-emelési követelésüket. A közszférában 2008 óta nem volt tarifarendezés, ennek következtében a kialakított bérrendszer működésképtelenné vált, a munkavállalók 30%-a az országos minimálbér alapján kapja a fizetését, nem a felépített tarifarendszer szerint. Az azóta eltelt öt évben a közszféra munkavállalóinak kézhez kapott jövedelme 25%-ot veszített értékéből. Az ülésen több szakszervezet vezetője drámai hangon foglalta össze egyes ágazatok dolgozóinak kilátástalan helyzetét, megélhetési gondjait és az ezzel kapcsolatosan növekvő feszültségeket.

A munkavállalói oldal kezdeményezi  a bérek rendezéséről szóló tárgyalások sürgős, a február eleji bérfizetést azonnal követő folytatását

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: