A munkavállalók erkölcsi diadala

Illusztráció

K Ö Z L E M É N Y

Az egyesülés megvalósításán dolgozó Autonóm, MSZOSZ és SZEF konföderációk korábban is tiltakoztak a 98 százalékos különadó bevezetése ellen. A szakmai és jogi érveket a döntéshozók figyelmen kívül hagyták, a hazai jogorvoslati kísérletek elvéreztek, a kétharmados többség antidemokratikus jogalkotásán. A tiltakozó szakszervezetek és az érintett munkavállalók erkölcsi diadala a strassburgi ítélet, kudarca ugyanakkor az erőből politizáló, a demokratikus jogalkotás helyett a demokráciát és a jogot deformáló parlamenti többségnek.

Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy csak a széles körű demokratikus párbeszéd, érdekegyeztetés teremtheti meg annak lehetőségét, hogy olyan kompromisszumok szülessenek, melyek kiállják a demokrácia, a hazai és nemzetközi jog próbáját, és nem terheli a kártérítési kötelezettség évekkel később a költségvetést és így a társadalmat.

Budapest, 2013. május 16.

 

      Székely Tamás                                Pataky Péter                           Varga László     

Autonóm Szakszervezetek           Magyar Szakszervezetek                     Szakszervezetek

Szövetsége                                 Országos Szövetsége                   Együttműködési Fóruma

 

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: