Széchenyi 2020

Megint elmeszelte az Ab a büntetőadót

Illusztráció

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) tegnap meghozott határozatában.

Egy tatabányai munkaügyi bíró indítványa alapján az emberi jogi egyezményre, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának több tavalyi döntésére hivatkozva az Ab kimondta, a vitatott törvényi rendelkezés, amely a különadó mértékét rögzíti, ellentétes a tulajdon védelmével. Miután a rendelkezés 2013. december 30-ig volt hatályban, az Ab nem semmisítette meg a jogszabályt, de alkalmazását megtiltotta a bíróságok számára. A hírről beszámolt a Népszava, az MNO és a Magyar Hírlap is. 

A SZEF már a strassbourgi Emberi Jogi Bíróság korábbi elmarasztaló döntésének alkalmával kiadott közleményében felhívta a kormány figyelmét arra, hogy újra kellene gondolnia a 98 százalékos ”büntetőadó”-val kapcsolatos jogszabályt, és érvénytelenítenie kellene azt, mert minden időben elindított per kártérítéssel fog végződni. Ezt az álláspontunkat továbbra is fenntartjuk, illetve arra buzdítunk minden érintettet, hogy forduljanak bírósághoz, alakítsanak perközösségeket, és érvényesítsék az ítélet értelmében jogos kártérítési igényüket.

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: