Cikkajánló 2017. augusztus 9.

Illusztráció

Belefullad a túlórákba a magyar rendőrség

http://nepszava.hu/cikk/1137132-belefullad-a-tulorakba-a-magyar-rendorseg

Óriási leterheltség alatt áll a magyar rendőrség: összesen 1,68 millióval több túlórát teljesített 2017 első félévében a hivatásos állomány, mint a menekültválság kezdetén, azaz 2015 első félévében. Így az egy rendőrre jutó túlórák száma elképesztő mértékben, két év alatt 87,5-ről 131,9-re nőtt – derült ki Pintér Sándor belügyminiszter Demeter Márta független parlamenti képviselőnek adott írásbeli válaszából.

xxx

 

Semmit sem érnek a hősi halottak a katasztrófavédelem vezetőinek?

http://nepszava.hu/cikk/1137125-semmit-sem-ernek-a-hosi-halottak-a-katasztrofavedelem-vezetoinek

A katasztrófavédelem nem támogatja az Emlékezés napját, és megtiltják a tűzoltóknak, hogy a szertárakból kiállva szirénaszóval emlékezzenek a hősi halált halt és szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra – ezt még augusztus 7-én közölték Hócza Györggyel, a Tűzoltókért Alapítvány kuratóriumának elnökével, akit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (OKF) invitáltak, hogy mindezt tudassák vele. A katasztrófavédelem az elhunyt tűzoltók szüleinek kérésével magyarázta a szirénázás tiltását.

xxx

 

 

Családellenes kormányhivatal

http://nepszava.hu/cikk/1137077-csaladellenes-kormanyhivatal

Miközben a kabinet tagjai a gyermekesek támogatásáról szónokolnak, Békés megyei kirendeltsége földhivatalában egyik pillanatról a másikra megszüntették a családbarát munkarendet…

Kovács Bertalan a felvetésekre nem is kapott választ, ezért anyaszervezetéhez, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetéhez fordult segítségért. A korábban háromszor is önkormányzati sztrájkot szervező Boros Péternének címzett levelében arra emlékeztetett, hogy hiába a több évtizedes gyakorlat, a lehetőséget beleírták egy hivatali akadálymentesítést támogató uniós pályázatba, aminek most lejárt az úgynevezett „követési ideje”…Az MKKSZ elnöke most mindenesetre a kancelláriaminiszterhez fordult, hogy intézkedjen és a kisgyermekes vagy idős szüleiket gondozó kormányhivatalnokok ismét rugalmas munkaidőben dolgozhassanak a Békés megyei kormányhivatalban. Lázár János azonban, akitől segítséget várnának a tisztviselők, a saját környezetében sem akar foglalkozni a rugalmas munkavégzés lehetőségével. Szerinte ugyanis a közigazgatás egyes területein csak a munkaidő kezdete biztos, a vége nem…

xxx

 

Kormányhivatalnokok számolják az óriásplakátokat?

http://www.atv.hu/videok/video-20170809-kormanyhivatalnokok-szamoljak-az-oriasplakatokat

Az ATV Start vendége Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

xxx

 

Csepreghy Nándor az összes plakátot betiltaná

http://www.atv.hu/belfold/20170809-csepreghy-nandor-az-osszes-plakatot-betiltana

A Miniszterelnökség államtitkára ugyanakkor az ATV-ben elismerte, hogy a kormányon belül ő egy radikálisabb álláspontot képvisel plakátügyben. Nem hisz Simicskának. A kérdésre – miszerint a Fidesz 2010-ben nem kapott számlát a plakátokról, noha mintegy 10 ezer 200 köztéri plakátot helyeztek ki – azt válaszolta: ne tekintsük kézpénznek azt, amit Simicska Lajos mond, következő 6-7 hónap úgyis csak a nyilatkozatháborúból fog állni.

xxx

 

Simicska újra lecsap

http://nepszava.hu/cikk/1137096-simicska-ujra-lecsap

A tiltott pártfinanszírozás és az adócsalás gyanúját veti ugyanis fel, hogy számla nélkül plakátolhattak a Fidesznek a 2010-es kampányban. Simicska Lajos újra akcióban.

xxx

 

Tiltakoznak a szülők a szegregáló iskolaigazgató ellen

http://nepszava.hu/cikk/1137123-tiltakoznak-a-szulok-a-szegregalo-iskolaigazgato-ellen

A Biatorbágyi Általános Iskolában a szülői közösség nem ért egyet az újra kinevezett igazgató személyével, és az iskola szegregációgyanús gyakorlatával, az önkormányzat azonban meg sem hallgatta az ellenjelöltet - számolt be az esetről az Index a most esedékes iskolaigazgatói megbízások megújítása kapcsán.

xxx

 

Kötelező lesz az egyenruha a szerbiai iskolákban

http://www.atv.hu/kulfold/20170809-kotelezo-lesz-az-egyenruha-a-szerbiai-iskolakban

Az új tanév a szerbiai általános iskolások számára jelentős változásokat hoz, Mladen Sarcevic oktatási miniszter bejelentése szerint ugyanis minden általános iskolában kötelező lesz az egyenruha használata.

xxx

 

 

Bérelt luxusvillából jár dolgozni a gyerektáborok főnöke

http://www.atv.hu/belfold/20170809-berelt-luxusvillabol-jar-dolgozni-a-gyerektaborok-fonoke

A rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkára a Balaton-part egyik legdrágább szállásáról jár be nap mint nap a zánkai irodájába. A Balaton legnagyobb nyaralóhelye, az egykori zánkai úttörőtábor a közelmúltban került az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (EKGYA) tulajdonába. Az alapítvány főtitkári posztját a 2016-os alapítás óta Hornyák Tibor tölti be, és egyidejűleg ő lett az ügyvezető igazgató az Erzsébet Táborok Kft.-ben is.

xxx

 

CEU: meghátrál a kormány, pont kerülhet az ügy végére

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ceu_meghatral_a_kormany_pont_kerulhet_az_ugy_vegere.645170.html

A magyar külügyminisztérium végül megelégszik a New York állammal kötendő egyezséggel, amelyet hamarosan alá is írnak - értesült a hvg.hu.

xxx

 

Villamossíneket építhetnek a szuperkórházhoz

http://nepszava.hu/cikk/1137124-villamossineket-epithetnek-a-szuperkorhazhoz

Kötött pályás közösségi közlekedési kapcsolat épülhet ki a Dél-Budára tervezett szuperkórházhoz - írja a kormányközeli Magyar Idők.

xxx

 

Protonterápiás központ épül Recsken

http://nepszava.hu/cikk/1137121-protonterapias-kozpont-epul-recsken

Az elmúlt évtizedek legnagyobb beruházása valósulhat meg néhány éven belül Recsk határában, ha megépül a tervezett protonterápiás centrum a Búzásvölgyi tó közelében – tudta meg Nagy Sándor polgármestertől a heol.hu. A beruházásban érdekelt cég képviselői a napokban jártak a településen, ahol tájékoztatták a község vezetőit a tervekről, illetve az ezzel kapcsolatos előkészítő tanulmány részleteit ismertették.Magáról a terápiáról érdemes tudni, hogy a daganatos betegségek kezelése ­során alkalmazott forradalmi eljárás.

xxx

 

Felelős minisztériumot!

http://nepszava.hu/cikk/1137047-felelos-miniszteriumot

Mióta kitakarították a hiteles szavakat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szótárából, velük együtt kiűzték Magyarországról a megbízható egészségügyi ellátást is. Rendre elűzték az országból az ápolókat, a szakdolgozókat, az orvosokat.Az ígéretekkel csak a bolondját járatják a védőnőkkel. Megették a mentősöket reggelire az életpályamodellel és az elillanó fizetésemeléssel. Mára az is kiderült, hogy biodíszletnek akarták használni a Magyar Szakdolgozói Kamarát a júliusi bértárgyaláson. 

xxx

 

Még mindig csak alulról közelíti az egészségügyisek bére az átlagot

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=210011

Pozitív, hogy elindult egy bérfelzárkóztatás az egészségügyben, de még sok a teendő – mondta a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke a Klubrádióban. Hegedűs Zsolt annak kapcsán beszélt erről, hogy a kimutatások szerint az egészségügyi dolgozók keresete alulról közelíti a nemzetgazdasági átlagkeresetet. Az ortopéd sebész szerint legfeljebb két parlamenti cikluson belül olyan szintre kellene emelni az egészségügyi dolgozók fizetését, amellyel hazánk versenyképes lenne.

xxx

 

Milliárdokért érkeznek orvosi gépek Budapestre

http://www.hirado.hu/2017/08/09/milliardokert-szereznek-be-orvosi-gepeket-budapestre/

Várhatóan még ebben a hónapban kiírják a fővárosi kórházfejlesztési projekthez kapcsolódó, összesen 21 milliárd forint keretű, orvosi gépek és műszerek vásárlását célzó közbeszerzést. Emellett készülnek azok az önkormányzati testületi előterjesztések is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a jelentősebb bontásokkal, építkezésekkel járó kórházi átalakítások megfeleljenek a helyi szintű jogi szabályozásoknak – értesült a Magyar Idők a szerdai számában Cserháti Pétertől, a régió kórházi fejlesztését célzó Egészséges Budapest program miniszteri biztosától.

xxx

 

Állandó helyet kap Capa

http://nepszava.hu/cikk/1137097-allando-helyet-kap-capa

Közel 500 millió forintból újítják fel és bővítik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot, hogy majd egy évtizeddel a gyűjtemény megvásárlása után állandó tárlatot hozzanak létre a világhírű fotográfus munkáiból.Jelenleg két helyen őrzik Magyarországon a Capa-képeket. A Capa Központnak egyelőre nincs a hagyaték végleges tárolására - az analóg képek pihentetésére - alkalmas raktára, mégis ők kapták meg a pénzt az állandó tárlat létrehozására. Pontosan 490 598 000 forintot kap a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ épületfelújításra és bővítésre a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. 

xxx

 

Irodaház lesz a Müszi helyén

http://nepszava.hu/cikk/1137070-irodahaz-lesz-a-muszi-helyen

Szeptember végén bezár a Corvin Áruház 3. emeletén található Művelődési Szint (Müszi) független kulturális közösségi tér. A háttérben egy többet fizető bérlő áll

xxx

 

Rosszul lettek a kazánoknál a munkások - tovább tárgyalnak az érdekvédők a gumigyár vezetésével

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/rosszul_lettek_a_kazanoknal_a_munkasok_-_tovabb_targyalnak_az_erdekvedok_a_gumigyar_vezetesevel/2528839/

Egyelőre nincs megállapodás, de ez még változhat. A névtelen levéllel nem foglalkozik a makói gumigyár vezetése. Nem jutottak megállapodásra a makói gumigyár vezetésével a tegnapi tárgyaláson, de szakértők bevonásával további egyeztetéseket fognak folytatni – tudtuk meg Székely Tamástól, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnökétől. A konzultációra azért volt szükség, mert mint megírtuk, a péntek délutáni kánikula idején a Continental kazánjainál dolgozók az elviselhetetlen körülmények miatt – többen rosszul is lettek – felhagytak a munkával. Információink szerint szombat délelőtt is volt olyan dolgozó, aki a sürgősségin kötött ki.

 

xxx

 

ÜZENJÜK A KORMÁNYNAK: ÁLLÍTSÁK MEG A POFÁTLANUL MAGAS ÁLLAMI FIZETÉSEKET!

http://kettosmerce.blog.hu/2017/08/08/uzenjuk_a_kormanynak_allitsak_meg_a_pofatlanul_magas_allami_fizeteseket

Az elmúlt évtizedekben végighallgathattuk, mennyit költ a magyar állam, és hogy vissza kell vágni az állami kiadásokat, az államszervezetet. De a végén valahogy mindig a legszegényebbek, a melósok szívják meg, mindig az ő támogatásuk és ellátásuk, az egészségügyre és az oktatásra szánt pénz csökken. Valahogy akik fent vannak, mindig jól járnak, bárhogy is kell visszavenni az állami költésből.

xxx

 

Nem minden munkaadót érdekelt a hőség

http://www.hirado.hu/2017/08/08/nem-minden-munkaado-konnyitett-a-hoseg-alatt/

A hőség idején előírt munkavédelmi szabályok betartása érdekében végzett ellenőrzéseknél a vizsgált 304 munkáltató közül 99-nél, az ellenőrzött 6869 munkavállaló foglalkoztatását tekintve 1141-nél találtak szabálytalanságokat – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján kedden közzétett jelentésében.

xxx

 

Már a járásokban keresik az önkéntes katonákat

http://mfor.hu/cikkek/makro/Mar_a_jarasokban_keresik_az_onkentes_katonakat.html

Bruttó 158 715 forintot kap a jelentkező az első évben, s ehhez nem is kell fegyvert fognia. A honvédelmi kiadások egyre nagyobb részt tesznek ki az állami költségvetésben, de a NATO-kötelezettség teljesítésétől függetlenül is zajlik az állampolgárok bevonása a nemzetvédelmi programokba. A minap a kormány egyik illetékese beszélt a hazafias, honvédelmi gondolatok fontosságáról az oktatásban. 

xxx

 

Titkos megfigyelőrendszert épít a kormány?

http://www.atv.hu/videok/video-20170808-titkos-megfigyelorendszert-epit-a-kormany

Az ATV Start vendége Niedermüller Péter EP-képviselő, DK.

xxx

 

Mindent látna a Pintér-tárca

http://nepszava.hu/cikk/1137107-mindent-latna-a-pinter-tarca

Az állampolgárok kontroll nélküli utcai megfigyelését tenné lehetővé a belügy, ám az indokok zavarosak. Ami biztos: a rendszer súlyosan jogsértő, viszont zsíros közmegrendelést jelenthet.

xxx

 

Felcsuti: A magyar gazdasági növekedés államfüggő

http://www.atv.hu/videok/video-20170809-felcsuti-a-magyar-gazdasagi-novekedes-allamfuggo

Az ATV Start vendége Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke.

xxx

 

A FRAKCIÓVEZETŐ-HELYETTES JOBBIKOS PLAKÁTOKRÓL BESZÉLT

http://magyaridok.hu/belfold/staudt-gabor-elszolta-magat-2059279/

Az idősek radikalizálódásáról értekezett a Jobbik frakcióvezető-helyettese, emellett furcsán reagált a párt béruniós kezdeményezésével egybecsengő anonim hirdetésekre. Miközben a Jobbik szerint a párt plakátkampánya miatt indíttatott vizsgálatot a Miniszterelnökség, a párt vezető politikusai tagadják, hogy közük lenne a hirdetésekhez.

xxx

 

Kijátszható a plakáttörvény?

http://www.atv.hu/videok/video-20170809-kijatszhato-a-plakattorveny

Az ATV Start vendége Virág Andrea elemző, Republikon Intézet.

xxx

 

Karácsony Gergő: a Fidesszel is lehet kormányozni

http://nepszava.hu/cikk/1137045-karacsony-gergo-a-fidesszel-is-lehet-kormanyozni

Karácsony Gergely meglepő kijelentést tett az ATV Start című műsorában. A Párbeszéd társelnöke arról beszélt, hogy egy választás után pofonból felállt Fidesszel össze lehet fogni. „Egy választási vereség által nagypofonból felállt Fidesszel is lehet kormányozni, nem azzal a Fidesszel, akit most ismerünk természetesen” – szögezte le Karácsony a műsorban. Az ellenzéki párt vezetője úgy fejtette ki véleményét, hogy szerinte koalícióba lépni olyan pártokkal, amelyek között sok – nem áthidalhatatlan – véleménykülönbség van, jó dolog. Hozzátette: amikor az ellenzéki pártok arányos választási rendszerről beszélnek, az azt jelenti, hogy koalíciós kormányokat akarnak ebben az országban. Karácsony tegnap a 168 Órának adott interjújában jelentette be, hogy elfogadja Botka László invitálását, és elmegy az ellenzéki választási szövetségről szóló tárgyalásra. Még azt sem tartja kizártnak, hogy ez a szövetség létrejöhet, de kitart amellett, hogy a kis pártoknak kell összefogniuk, így több kormányváltó szavazót tudnak majd az urnákhoz vinni - fejtette ki az interjúban.

xxx

 

Karácsony Gergely elfogadja Botka meghívását

http://www.atv.hu/videok/video-20170808-karacsony-gergely-elfogadja-botka-meghivasat

Az ATV Start vendége Karácsony Gergely társelnök, Párbeszéd.

xxx

 

Schöpflin: Nem Soros nyomja a gombot

http://www.atv.hu/belfold/20170808-schopflin-nem-soros-nyomja-a-gombot

Nem Soros György nyomja a gombot Brüsszelben, hogy hívják össze a parlamenti ülést Budapesten a CEU miatt – nyilatkozta az atv.hu-nak Schöpflin György. A fideszes EP-képviselő arra a kérdésre, hogy más fideszesek és Orbán Viktor miért láttatja Sorost „mindenható háttérhatalomnak”, azt mondta: „Ez a politika!"

xxx

 

Drágul a törlesztő az árfolyamgátasoknak

http://www.atv.hu/videok/video-20170807-dragul-a-torleszto-az-arfolyamgatasoknak

Az ATV Start vendége Galcsikné Erdősi Éva pénzügyi szakértő.

xxx

 

Kilőhet az infláció: megint csak a rezsicsökkentésben bízhatunk

http://hvg.hu/gazdasag/20170808_Kilohet_az_inflacio_megint_csak_a_rezsicsokkentesben_bizhatunk

A bérköltségek emelkedése, a növekvő kereslet is felfelé nyomja az inflációt, attól azért még nem kell tartani, hogy a hitelkamatok elszállnak. Hiába az áfacsökkentés, lassan magunk mögött tudhatjuk az infláció nélküli korszakot – erre utal a KSH legfrissebb statisztikája. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint júliusban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Júniushoz képest viszont nem volt változás.

xxx

 

Még várni kell a normális inflációra

http://www.hirado.hu/2017/08/09/meg-varni-kell-a-normalis-inflaciora/

A fogyasztói árak magyarországi növekedési üteme vélhetően 2019 elején éri el a jegybank 3 százalékos középtávú inflációs célját – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal által kedden közölt inflációs adatokra reagálva.

xxx

 

Hullámzó államháztartás

http://nepszava.hu/cikk/1136982-hullamzo-allamhaztartas

Korábban nem ismert hullámzásokat ír le - éven belül - a magyar GDP arányos államháztartás mérlege. Korábban megszoktuk, hogy az esztendő viszonylag jelentős hiánnyal indul, amelyet a különböző, meghatározott időpontokban befolyó adók az év végéig korrigálnak, a költségvetési törvényben meghatározott, a maastricht-i kritériumoknak megfelelően. A közgazdászok azonban joggal kifogásolják, hogy a hiány lefutása egyre nehezebbé teszi a tervezést. Ezt bizonyítja a nemzetgazdasági tárca által hétfőn közölt adat is. E szerint júliusban 94,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás - önkormányzatok nélkül számolt - mérlege. (A zavart mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kommentárok így fogalmaznak: "többlettel zárt a hiány".) Tavaly ugyanebben az időpontban 62,7 milliárd forint volt a hiány. A mostani többlet - a részleteket csak a hónap végén ismerjük meg - a jelentős béremelésekhez kapcsolódó plusz személyi jövedelem-adóbefizetéseknek, és a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékoknak köszönhető….

xxx

 

Magyarország, mint nyugdíjasparadicsom?

http://nepszava.hu/cikk/1136823-hogy-mi-magyarorszag-mint-nyugdijasparadicsom

Az Overseas Retirement Indexben 13 kritérium alapján választották ki, hol lehet a legjobb nyugdíjasként élni a világon, és jó hír lehet a magyar nyugdíjasoknak, hogy nem kell sehová sem költözni: Budapest is benne van a legjobb tízben - lep meg a hírrel a Portfólió. A megélhetési költségek, a szórakozás, az egészségügy vagy éppen a lakhatási lehetőségek alapján Budapesten kívül több európai város is felfért a tizes listára. Igaz, a kritériumok azt jelzik, hogy valójában a külföldről érkező - az otthonról kapott magas nyugdíj birtokában - idős ember éreztheti magát a munkás évek után megpihenve a paradicsomban Magyarországon.

xxx

 

Közeleg a magyar nyugdíjkatasztrófa - Te teszel ellene?http://www.portfolio.hu/finanszirozas/biztositok_penztarak/kozeleg_a_magyar_nyugdijkatasztrofa.258907.html

Sokan úgy vélik, hogy pár évtizeden belül összeomolhat az állami nyugdíjrendszer Magyarországon, de még a barátságosabb prognózisok is jelentősen csökkenő kifizetésekről szólnak. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) adataiból kiderül, hogy bár javul a helyzet, mindössze 1,15 millió forintnyi megtakarított vagyon jut minden önkéntes nyugdíjpénztártagra, ami elég kevés kiegészítést jelent annak, aki nyugdíjra takarít meg. A javuló tendenciát az is mutatja, hogy 11%-kal, 1214 milliárd forintra növelték a vagyonukat az ÖPOSZ-tag önkéntes nyugdíjpénztárak 2017 első félévében, annak ellenére, hogy az adózási szabályok jelentősen visszavetették a munkáltatói befizetéseket. 

xxx

 

Felrobbant az albérletpiac?

http://www.atv.hu/videok/video-20170809-felrobbant-az-alberletpiac

Az ATV Start vendége Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető, Otthon Centrum.

xxx

 

Háztartási gépcsere - Öt óra alatt betelt az összes hely

http://nepszava.hu/cikk/1137144-haztartasi-gepcsere---ot-ora-alatt-betelt-az-osszes-hely

Felfüggesztik a dél-alföldi pályázatot a háztartási gépek cseréjére szerdán 13 órakor - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

xxx

 

Napokon belül hazaszállíthatják a kómába esett magyar lányt

http://www.atv.hu/belfold/20170808-napokon-belul-hazaszallithatjak-a-komaba-esett-magyar-lanyt

Napokon belül a szegedi klinikára szállíthatják azt a 19 éves magyar lányt, aki három hete szenvedett autóbalesetet Bulgáriában – tudta meg a Népszava Online a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK)

xxx

 

Kié lesz a Balaton? - Fél Akali, fél Almádi

http://nepszava.hu/cikk/1137063-kie-lesz-a-balaton---fel-akali-fel-almadi

Hogy lesz így a Balaton mindenkié? – kérdezik az üdülőtulajdonosok, miközben egyre dagad a térségben a Mészáros-birodalom. Akaliban már a zsebkendőnyi szabadstrandot féltik a felcsúti polgármestertől.

xxx

 

Mészárosék titokban jachtoznak az Adrián

http://nepszava.hu/cikk/1137112-meszarosek-titokban-jachtoznak-az-adrian

Az Artemy névre keresztelt fehér luxusjacht amelyre elsőként a Magyar Narancs talált rá tavaly nyáron – az elmúlt két hétben többször is kikötött a horvátországi Cres szigetén, de nem Mészáros Lőrinc, hanem egyik lánya és az ő vendégei voltak a fedélzeten.

xxx

 

Kínába igazolt a magyar válogatott játékos

http://nepszava.hu/cikk/1137142-kinaba-igazolt-a-magyar-valogatott-jatekos

A Kunlun Red Star Heilongijang csapatában folytatja pályafutását Csányi Karol, az Újpest válogatott jégkorongozója.

xxx

 

Kiderülhet, miért nem vették őrizetbe Hernádi Zsoltot

http://nepszava.hu/cikk/1137138-kiderulhet-miert-nem-vettek-orizetbe-hernadi-zsoltot

Nem sértett-e uniós jogot az, ahogyan Magyarország, illetve több uniós állam – Németország és Ausztria – is elutasította vagy figyelmen kívül hagyta a Mol elnök-vezérigazgatója ellen Horvátországban kiadott európai elfogatóparancsot? – többek között erre a kérdésre vár választ az Európai Unió Bíróságától a Zágráb megyei bíróság - derül ki az Európai Unió hivatalos lapjában megjelent kérdésekből. A zágrábi bíróság többek között azt szeretné tudni, hogy valóban lehet-e kifogás az európai elfogatóparancs teljesítésére a nemzeti érdekre való hivatkozás, illetve Hernádi Zsolt ügyében ténylegesen fennáll-e a kétszeres eljárás alá vonás tilalma, amire a magyar üzletember ügyvédei hivatkoznak. A Zágráb megyei bíróság május 18-án nyújtotta be kérdéseit az Európai Unió Bíróságának, de válaszok egyhamar nem várhatók. A válaszadás ugyanis akár 14-16 hónapot is igénybe vehet - írja a napilap.

xxx

 

Terrorveszély Bogláron? - Kitiltották az autókat 23 utcából

http://nepszava.hu/cikk/1137111-terrorveszely-boglaron---kitiltottak-az-autokat-23-utcabol

„A rendőrség - közlekedési, közbiztonsági és terror elleni védelmi okokból” megváltoztatta a BB Boglári Szüreti Fesztivál megszokott forgalmi rendjét - tájékoztatta az érintett terület, Balatonboglár központjának lakóit a város önkormányzata. Az erről szóló közleményt a 444 vette észre.

xxx

 

Lövöldözés volt Kőbányán: Hat embert előállítottak

http://www.atv.hu/belfold/20170809-lovoldozes-volt-kobanyan-hat-embert-eloallitottak

Hat embert előállított a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt egy kőbányai lövöldözésről szóló bejelentés után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI-vel.

xxx

 

Brutális: Saját sírját ásatták meg egy nógrádi fiúval

http://www.atv.hu/belfold/20170809-brutalis-sajat-sirjat-asattak-meg-egy-nogradi-fiuval

A város felé haladva egy erdős részen megálltak, egy elhagyatott területen pedig közölték a fiúval, hogy meg kell ásnia a sírját.

xxx

 

Amerika elleni rakétacsapást tervez Észak-Korea?

http://www.hirado.hu/2017/08/09/amerika-elleni-raketacsapast-tervez-eszak-korea/

Észak-Korea közölte szerdán, „komolyan mérlegeli”, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mérjen az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokára, Guam szigetére, ahol az amerikai haderőnek hadászati jelentőségű katonai létesítményei vannak.

xxx

 

Gyalog járja végig az országot a szlovén államfő

http://www.atv.hu/kulfold/20170809-gyalog-jarja-vegig-az-orszagot-a-szerb-allamfo

Gyalog járja végig Szlovéniát Borut Pahor államfő, így próbálva növelni népszerűségét az elnökválasztás előtt - közölte a helyi sajtó szerdán.

xxx

 

Verseny társadalmi célú startupok számára

Hozzászólások

Töltődik...


 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: