Széchenyi 2020

Cikkajánló 2017. augusztus 7. Este

Illusztráció

Két kottából játszanak

http://nepszava.hu/cikk/1136780-ket-kottabol-jatszanak

(2017. aug 5. 05:45) Azonos művészi színvonalú muzsikusokat különböző mértékben díjaznak az együttes működési formájától függően. Bár a Magyar Állami Operaházban működő szakszervezetek sztrájkfelhívásuk okaként a kollektív szerződés hiányát és nem egyszerűen a dolgozók fizetésének rendezését jelölték meg, a probléma felvetése ráirányítja a figyelmet a zenekarokban dolgozó nagyjából kétezer muzsikus olykor sanyarú, olykor „csak” kiszámíthatatlan helyzetére. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, Gyimesi László az egységes bérstruktúra bevezetésében látja a megoldást.

xxx

 

Több mint egymilliárdért tervezik az Iparművészeti Múzeum felújítását

https://mno.hu/belfold/tobb-mint-egymilliardert-tervezik-az-iparmuveszeti-muzeum-felujitasat-2411262

Közbeszerzési felhívás közzététele nélkül kötött szerződést a budapesti Iparművészeti Múzeum az Üllői úti műemlék épület felújításának kiviteli terveinek elkészítésére a Vikár és Lukács Építészstúdió Kft.-vel, amely nettó 1,37 milliárd forintért végezheti el a munkát – derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett tájékoztatóból.

xxx

 

Lesújt a plakáttörvény

http://nepszava.hu/cikk/1136776-lesujt-a-plakattorveny

(2017. aug 4. 18:18) Bár a Fidesz a Jobbikot akarta elhallgattatni, de az állami támogatásból élő kulturális intézmények sem hirdethetnek már olcsóbban - írta a 444.hu.

xxx

 

Csak Brüsszelben bízhat a magyar felsőoktatás

http://hvg.hu/itthon/201731__felsooktatas__cselekvesi_terv__tananyagcsokkentes__utolso_esely

Többéves cselekvési tervet készített az oktatási államtitkárság. A cél a stratégiai képzésterületek minőségi diákokkal való feltöltése. A siker kétséges. Csak Brüsszelben bízhat a magyar felsőoktatás – ezt nem valamelyik EU-s tisztviselő vagy „Soros-bérenc” magyar ellenzéki szervezet állítja, hanem maga az oktatási államtitkárság. A Fokozatváltás a felsőoktatásban címet viselő középtávú stratégiájának nemrég megjelent, 2020-ig szóló Cselekvési tervében feketén-fehéren leírta, hogy „a jelenlegi, 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési támogatás páratlan, ugyanakkor az utolsó lehetőséget jelenti hazánk számára arra, hogy a tudásalapú világgazdaságban versenyképes hazai felsőoktatás jöjjön létre”.

xxx

 

Próbaidős szerződések a kórházigazgatóknak?

http://www.atv.hu/videok/video-20170807-probaidos-szerzodesek-a-korhazigazgatoknak

Az ATV Start vendége László Imre egészségügyi kabinetvezető, DK.

xxx

 

"Romokban hever a szociális intézmények rendszere"

http://nepszava.hu/cikk/1136767-romokban-hever-a-szocialis-intezmenyek-rendszere

(2017. aug 4. 17:52) Az LMP szerint az idősotthonokat érintő közelmúltbeli esetek azt mutatják, hogy romokban hever a szociális intézmények rendszerének ezen része is.

xxx

 

Sorozatos tragédiák a szociális rendszerben

http://www.atv.hu/videok/video-20170807-sorozatos-tragediak-a-szocialis-rendszerben

Az ATV Start vendége Jancsó Andrea országos elnökségi tag, LMP.

xxx

 

A munkát terhelő adók csökkentését javasolja az ÁSZ elnöke

http://nepszava.hu/cikk/1136825-a-munkat-terhelo-adok-csokkenteset-javasolja-az-asz-elnoke

(2017. aug 5. 11:59) A béreket terhelő adók csökkentése elsődleges feladatat, mert Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami versenyképességi hátrány - ezt az állami tévében mondta Domokos László.

xxx

 

ADÓÉK A VILÁGBAN

http://alapblog.hu/adoek-a-vilagban/

Az OECD frissítette az adóék statisztikáit. Az ábra leegyszerűsítve azt mutatja meg, hogy az adott országban a munkaadó által a munkaerőre fordított teljes összeg hány százaléka megy az államhoz és hány százaléka marad a munkavállalónál. Az élen Belgium, ahol az állam 100 egység munkaerőköltségből 54-et nyúl le és csak 46 marad a munkavállalónál, a másik véglet Chile, ahol 100 egységből 93 (!) marad és csak 7-et vesz el az állam. Régiós összehasonlításban a magyar elvonási szint a legmagasabb, itt 48-at vesz el az állam 100-ból, szemben mondjuk a lengyel 36-tal…

xxx

 

Szabolcsban több mint 31 ezren vannak állás nélkül

http://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/9175-szakszervezetek-szabolcsban-tobb-mint-31-ezren-vannak-allas-nelkul-1501705806

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén júniusban 31 581 álláskereső szerepelt a munkaügyi nyilvántartásban, számuk két százalékkal, 643 fővel kevesebb a májusi adatokhoz képest - közölte a megyei kormányhivatal szerdán az MTI-vel. Polgári András, a kormányhivatal főigazgatója az MTI-nek elmondta, az országos 4,5 százalékos munkanélküliségi rátával szemben a megyében 9,3 százalékos az állástalanok aránya.

xxx

 

 

Tényleg nőttek a melósbérek?

http://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/9154-muon-tenyleg-nottek-a-melosberek-1501624805?screen_width=1366

Akár több tízezer forinttal is többet láthatnak számlájukon hónap végén a dolgozók, derült ki egy felmérésből a közelmúltban. Annak jártunk utána, valóban ekkorát nőttek-e a fizetések. A fizikai dolgozók körében egy év alatt 759-ről 887 forintra emelkedett az átlagos órabér. Ezen belül a szakmunkások átlagbére óránként 814-ről 912 forintra nőtt, míg a betanított munkát végző dolgozók tavaly első negyedévi 709 forintos átlagbére 867 forintra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a szakmunkások fizetése (havi 160 órával számolva) 130 240 forintról 145 920 forintra nőtt, míg a betanított munkásoké 113 440 forintról 138 720 forintra.

xxx

 

Béruniót sürget az új országos plakátkampány

https://mno.hu/belfold/beruniot-surget-az-uj-orszagos-plakatkampany-2411400

Eltűnnek „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” feliratú hirdetések, helyükön a béruniót népszerűsítő kampány indult. A felirat szó szerint: „Bérunió – európai polgári kezdeményezés”. Tőle balra plakáttól függően kétféle szöveg szerepel: „Európával az európai bérekért”, illetve „Mindenki a szülőföldjén boldogulhasson”. A szlogenek rímelnek a Jobbik béruniós kezdeményezésére, a pártnak azonban hivatalosan nincs köze a kampányhoz. A múltkorihoz hasonlóan társadalmi célú üzenetekről van szó – Puskár Anettnek, a Mahir tanácsadójának tájékoztatása szerint –, amelyek a megrendelő megbízásából kerültek ki a felületekre. Márpedig a hirdetési cégek, így a Mahir alapelvei szerint magánszemélyekről nem adnak ki információt. 

xxx

 

Multiknak dolgoznak, jól keresnek, és imádják a Jobbikot

https://abcug.hu/multiknak-dolgoznak-jol-keresnek-es-imadjak-jobbikot/

Sokat köszönhetnek a rendszerváltásnak, külföldi cégeknél dolgoznak, és jobban keresnek az átlagnál, mégis utálják a nyugatot, a multikat, és csak a Jobbikban bíznak. Eddig senki sem foglalkozott a pár tízezer fős magyar munkáselittel, de most megvannak egy kutatás első eredményei. Erről beszélgettünk Bartha Eszterrel, az ELTE kutatójával és Valuch Tibor történésszel. 

xxx

 

Vona finomított a szavazati jog megvonásával kapcsolatban

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/vona-finomitott-a-szavazati-jog-megvonasaval-kapcsolatban-1400896

 Árnyalta a Jobbik szóvivőjének ötletét a pártelnök az írni-olvasni nem tudók és a 8 általánossal nem rendelkezők szavazati jogának megvonásáról. Vona Gábor azt mondta, hogy azoktól vennék el a jogot, akik 1990 után születtek. Az Együtt gyűlöletkeltésről beszél, az LMP ifjúsági tagozata pedig már 16 éves korban szavazati jogot adna a fiatalok kezébe.

xxx

 

A tinédzsereknek is választójogot adna az LMP

https://mno.hu/belfold/a-tinedzsereknek-is-valasztojogot-adna-az-lmp-2411432

Az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő műveltségi cenzus helyett bővítené a választásra jogosultak körét: már 16 éves kortól szavazati jogot adna minden magyar állampolgárnak, és fejlesztené az állampolgári ismeretek terjesztését. Az LMP ifjúsági szervezete első lépésben az önkormányzati és az EP-választáson, valamint a helyi népszavazásokon adna lehetőséget a részvételre. Egyben elutasítják a Jobbik műveltségi cenzusát.

xxx

 

Forgács Imre: Online választók

http://nepszava.hu/cikk/1136717-forgacs-imre-online-valasztok

(2017. aug 5. 07:50) A parlamenti demokrácia klasszikus elmélete azt feltételezi, hogy a társadalmi nyilvánosság csakis a közjó szolgálatában állhat. A „nyilvános okoskodás” színterei (pártok, szabad sajtó, érdekképviseletek) hivatottak arra, hogy közvetítsék a választói csoportok véleményét a politikai döntéshozók számára. A parlamentben a képviselők „okos gyülekezete” elméletileg mindezek mérlegelése alapján alkot törvényeket. A politológiai tankönyvek szerint a nyilvánosság fórumain lehet és kell is ellenőrizni a választói akarat érvényesülését. A demokrácia hagyományos „nyugati” modelljét gigabájtokban mérhető szakirodalom dicséri. Azt viszont nem tudjuk, hogy fennmarad-e egyáltalán ez a jó kétszáz éve működő rendszer. A választások sorsáról ma - némi túlzással - programozók döntenek, amikor automatizált kampány-üzenetek millióival árasztják el az egyre inkább internetfüggő szavazókat. A közösségi média láthatóan minden eddigi igazságot és elméletet felülír. Az Oxfordi Egyetem kutatói kimutatták például, hogy az amerikai elnökválasztási küzdelemben mindkét jelölt használta a legfejlettebb számítógépes robotokat - többek között - célzott Twitter-üzenetek „sorozatgyártására”. Donald Trump kampányában azonban a Hillary Clintonénál ötször többet költöttek a manipuláció internetes technikáira.

xxx

 

Megy a levesbe, aki nem áll be Botka mögé

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/megy-a-levesbe-aki-nem-all-be-botka-moge-1400903

Lehúzzák az MSZP választási listájáról, aki nem sorol be Botka László mögé. A pártelnök erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. A riportban, amelyet felvételről sugároznak, a pártelnök azt mondja, aki nem fogadja el személyét miniszterelnök-jelöltként, azzal nem tudnak tovább dolgozni. Botka beszél arról is, hogy Molnár Zsoltot azért árulózta le, mert szerinte egy szűkebb közösségnek politizál..

xxx

 

Csányi földeket, klinikát, nyaralót vesz Horvátországban?

http://nepszava.hu/cikk/1136942-csanyi-foldeket-klinikat-nyaralot-vesz-horvatorszagban

Csányi Sándor megvásárolná Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalatától, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokortól a Bellye Rt.-t (Belje d.d.), a régió egyik legnagyobb és egyben legrégebbi mezőgazdasági vállalatát, valamint az Aviva klinikát Zágrábban és egy tengerparti nyaralót Medvejában - írta a Jutarnji List című horvát napilap, címlapján "magyar oligarchának" nevezve Csányit. Ha az OTP vezérének sikerül megszereznie a vállalatot, ő lesz az EU legnagyobb mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületének tulajdonosa.

xxx

 

Németh Szilárd megúszta

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nemeth-szilard-meguszta-1400807

Bűncselekmény hiányában elutasította a rendőrség a Németh Szilárd birkózóalapítványa miatt érkezett ellenzéki feljelentést.

xxx

 

BKK-botrány - Éveket is kaphat az etikus hekker

http://nepszava.hu/cikk/1136746-bkk-botrany---eveket-is-kaphat-az-etikus-hekker

(2017. aug 4. 14:31) Bár a nyomozás még más irányt is vehet – tudtuk meg a nyomozást felügyelő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségen. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy végül börtönbüntetés járna az etikus hekkerre. Előreszaladt az időben a kormánypárti Magyar Idők: a lap szerint ugyanis olyan bűncselekménnyel vádolták meg a BKK honlapját tesztelő fiatal hekkert, amiért "akár" kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat, mivel a Magyar Idők megállapítása szerint BKK hálózata közérdekű üzemnek minősül.

xxx

 

Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal: ismét nőttek a költségek

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/budapestszekesfehervar-vasutvonal-ismet-nottek-a-koltsegek-1400893

Újabb, ezúttal 1,3 milliárd forint fejlesztési forrást fordít a kormány a Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal fejlesztésére. Ebből az összegből az Érden átfutó pályaszakaszok fölé építenek felüljárókat. A beruházás 85 százalék uniós forrásból valósul meg 2018 szeptemberéig. A kivitelező az A-Híd Zrt. lesz.

xxx

 

Kisiklott egy Intercity a Déli pályaudvaron

http://24.hu/belfold/2017/08/07/kisiklott-egy-intercity-a-deli-palyaudvaron/

Kisiklott egy Intercity a Déli pályaudvaron hétfőn – jelentette munkatársunk a helyszínről. A 24.hu úgy tudja, a tárolóból húzták be épp a szerelvényt, amikor aláváltottak az utolsó két kocsinak, amely ezután lefutott a sínekről.

xxx

 

LMP: Orbánék felelnek az utcára tett családokért

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/lmp-orbanek-felelnek-az-utcara-tett-csaladokert-1400824

 Az LMP szerint ha a Fidesz–KDNP-frakció nem szavazza meg a devizahitelesek kilakoltatását leállító javaslatukat, akkor Orbán Viktor, Kósa Lajos és Harrach Péter személyesen lesznek felelősek minden utcára tett családért. Az indítványt, amely újra bevezetné a kilakoltatási moratóriumot – amíg ezekben az ügyekben nem dönt az Európai Bizottság –, az MSZP és az LMP által szorgalmazott rendkívüli parlamenti ülésen szavaznák meg augusztus végén. Az ülésen nemcsak erről döntenének, hanem a lex CEU-ról is, azaz a felsőoktatási törvény módosítását is napirendre vennék. A Fidesz–KDNP korábban azt közölte, nem megy el az ülésre, mert szerintük azt Soros György hívta össze.

xxx


Hogyan vállalkozhat, akit "leszázalékolnak"?

http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Hogyan_vallalkozhat_akit_leszazalekolnak_2BLD6N

Főállású egyéni vállalkozó 2016. szeptember 5-étől táppénzen van. Az elsőfokú komplex minősítés szerint egészségi állapotának mértéke 20 százalékos, D minősítési csoportba tartozik, rehabilitációja nem javasolt. Milyen lehetőségei vannak, ha továbbra is szeretné folytatni a vállalkozását? – kérdezte olvasónk. Széles Imre társadalombiztosítási szakértő válaszolt.

xxx

 

Hatalmas a különbség a férfiak és nők fizetése között

http://www.origo.hu/gazdasag/20170804-oriasi-a-berszakadek-a-ferfiak-es-nok-kozott-angliaban.html

A legnagyobb vállalatok vezetői között jelentős a nemi egyenlőtlenség. Míg a cégek élén 94 férfi van, addig nőből csupán hat van. Egy új jelentés csak olaj a tűzre a nemi egyenlőtlenségek vitájában, a fizetések között is óriási a szakadék.

xxx

 

Erre költenek az 50 év felettiek

http://nepszava.hu/cikk/1136721-erre-koltenek-az-50-ev-felettiek

(2017. aug 4. 12:50) Magyarországon az 50 év felettiek havi jövedelmük több mint háromnegyedét rezsire, élelmiszerre és gyógyszerre költik, bevételeik kilenc százalékát szabadidős tevékenységre, két százalékát megtakarításra fordítják - közölte a 4Life Direct biztosításközvetítő felmérésének megállapítását pénteken.

xxx

 

Bérpótlék reményében tűzoltók gyújtogattak Olaszországban

http://www.atv.hu/kulfold/20170807-berpotlek-remenyeben-tuzoltok-gyujtogattak-olaszorszagban

Letartóztattak tizenöt önkéntes tűzoltót Szicíliában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bérpótlék reményében gyújtogattak - közölte hétfőn a ragusai rendőrség.

A nyomozók szerint a gyanúsítottak tüzet gyújtottak, majd lakossági bejelentést tettek a tűzoltóságnál - mindezt az óránkénti 10 eurós (több mint háromezer forintos) sürgősségi pótlék reményében.

xxx

 

Így próbálják menteni magukat a szíriai tinédzser lányok

http://www.atv.hu/kulfold/20170807-igy-probaljak-menteni-magukat-a-sziriai-tinedzser-lanyok

A háború elől Jordániába menekült szíriaiak körében egyre jellemzőbb, hogy korán férjhez adják a tinédzser lányokat, hogy így enyhítsék a nehéz körülmények között tengődő családok anyagi terheit - derült ki egy új tanulmányból, amelyet az AP hírügynökség ismertetett hétfőn. A jordániai népszámlálás adatai szerint az országban 2015-ben házasságot kötő szíriai nők jelentős része, csaknem 44 százaléka 13 és 17 év közötti kiskorú lány volt, míg 2010-ben ez az arány még 33 százalék volt.

xxx

 

Több száz éve elhunyt nő tetemét tárták fel az északi sarkkörön

http://nepszava.hu/cikk/1136943-tobb-szaz-eve-elhunyt-no-tetemet-tartak-fel-az-eszaki-sarkkoron

Harmincöt éves kora körül elhunyt nő tetemét tárták fel orosz régészek az északi sarkkörön, az asszonyt három tucat férfi mellé temették a 12. században - közölte a Daily Mail brit lap pénteken. 

xxx

 

Meghalt egy focibíró a délben megtartott futásteszten

http://nepszava.hu/cikk/1136818-meghalt-egy-focibiro-a-delben-megtartott-futasteszten

(2017. aug 5. 08:02) Pénteken az országos hőségriadó alatt futottak a borsodi játékvezetők – írja afocibiro.hu. „Az extrém melegben egy megye III-as játékvezető rosszul lett és sajnos elhunyt. A játékvezető kolléga 11:30-tól futott, az előírásoknak megfelelően. Sajnos azonban ő már soha nem érhetett célba…” Az elmúlt években több cikkben foglalkoztak azzal, hogy a rendkívüli melegben futottak a játékvezetők orvosi biztosítás nélkül. Az oldal szerint erre „az arrogáns megyei vezetők mindig azt mondták, hogy kit érdekel, hiszen a mérkőzésen is meleg van. Akkor már megjósoltuk, hogy előbb utóbb emberi tragédia lesz a vége.” Márkus Tamásnak és Kurmai Zoltánnak, a tesztbizottság tagjainak nem csak erkölcsileg, de büntetőjogilag is felelősségük van – írja a játékvezetők lapja.
A baranyai játékvezetők péntekre tervezett futását egyébként vasárnap reggelre halasztották

xxx

 

Bíróhalál: mentők tiltása ellenére futtatták a focibírókat a kánikulában

https://mno.hu/belfold/birohalal-mentok-tiltasa-ellenere-futtattak-a-focibirokat-a-kanikulaban-2411239

A játékvezetők már régóta szeretnék elérni, hogy extrém időjárási körülmények között ne legyen tesztfutás – nyilatkozta a Hír TV-nek Bede Ferenc korábbi játékvezető.

xxx

 

Szlovákiában épít 1,8 milliárdért stadiont az Orbán-kormány

https://mno.hu/belfold/szlovakiaban-epit-18-milliardert-stadiont-az-orban-kormany-2411368

A pénzügyi válságban lévő révkomáromi stadiont annyiért újítják fel, amit minden szlovák klub megirigyelne. – Mit szólna ahhoz, ha Fico maguknál építtetne stadiont? – foglalta össze egy nyugdíjas magyar szurkoló a Komáromi Football Club (KFC) lelátóján a helyiek furcsa viszonyát Robert Fico szlovák kormányfő magyar kollégája, Orbán Viktor legújabb határon túli ajándékához. Egy július 25-i kormányhatározat szerint a magyar kormány 5,9 millió eurót – azaz 1,8 milliárd forintot – nyújt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közvetítésével stadionfejlesztésre a szlovákiai KFC-nek, Révkomárom (Komárno) – a szlovák másodosztályba története során idén először feljutó – csapatának.

xxx

 

A világ királya lehet Mészáros Lőrinc

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-vilag-kiralya-lehet-meszaros-lorinc-1400800

Hét év múlva nemcsak az ország, hanem akár az egész világ leggazdagabb embere lehet Mészáros Lőrinc, számolta ki az Index. Legalábbis ha vagyongyarapodásának ütemét meg tudja őrizni. A Hír TV-nek nyilatkozó közgazdász azt mondja, nem reális, ami a felcsúti gázszerelővel történik.

xxx

 

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: