Széchenyi 2020

Cikkajánló - 2017. március 14.

Illusztráció

 

 

 

 

 

 

Máris megosztották a BKV szakszervezeteit

 

http://nepszava.hu/cikk/1123465-maris-megosztottak-a-bkv-szakszervezeteit

 

Állandó bizottságban, vagy kollektív munkaügyi vita keretében érdemes erőltetni a bértárgyalásokat a BKV vezetőivel? A kérdésre a cég 10 százalék fölötti szervezettséggel rendelkező 3 nagy szakszervezete pár nappal a tömeges felmondásokkal fenyegető bérvita kiéleződése után máris eltérő válaszokat ad.

A pénteken kezdődött akcióban eddig majdnem 500 munkavállaló jelezte, hogy ha nem lesz béremelés és nem javítanak a munkavégzés feltételein sem, akkor egy hónap múlva „élesíti" felmondását. Nemes Gábor, az EKSZ elnöke szerint hét végéig elérhetik az ezer aláírt nyilatkozatot. Ez a létszám megegyezik azzal, amit Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke jelzett a kollektív munkaügyi vita után, vagyis, hogy a BKV 9600 dolgozójából nagyjából ezer gondolkodik a távozáson.

 

xxx

 

Teljes leállás is lehet a BKV-nál, a szakszervezetek is segítenek

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/teljes-leallas-is-lehet-a-bkv-nal-a-szakszervezetek-is-segitenek-1390066

 

Asztalhoz ültek a BKV vezetőségével a szakszervezetek képviselői, hogy felgyorsítsák a bértárgyalási folyamatokat a közlekedési társaságnál.

Ezer BKV-dolgozó tervezi beadni a felmondását, ha a társaságnál elmarad a várt 30 százalékos béremelés. Ez teljesen megbénítaná Budapest közlekedését, az egyik szakszervezet szerint a vállalat jelenleg is létszámhiánnyal küzd. Az érdekképviseletek a BKV-val folytatott hétfői munkaügyi vitán bejelentették, ha a bértárgyalások megrekednek, akkor április közepétől kénytelenek lesznek sztrájkolni.

 

xxx

 

Brutális munkásbaleset - Betonvas szúrta át a nyakát 

 

http://nepszava.hu/cikk/1123432-brutalis-munkasbaleset---betonvas-szurta-at-a-nyakat-foto

 

Mentők vitték el azt a munkást egy építési területről a főváros XIII. kerületében, akinek a nyakát  átszúrta egy betonvas. A tűzoltók a fémrudat elvágták, a mentők a vassal nyakában szállították el a sérültet. Állapotáról egyelőre nincsenek információk. 

A vizsgálat adatai szerint a 30 év körüli férfi "földfelszíni munkát" végzett, amikor elvesztette egyensúlyát, és a földből kiálló betonvasakra esett.

 

xxx

 

Új Nemzeti Alaptanterv - Horrorisztikus elemekkel

 

http://nepszava.hu/cikk/1123505-uj-nemzeti-alaptanterv---horrorisztikus-elemekkel

 

Elkészült a kormány az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciójával, a lapunk birtokába került dokumentumból azonban nem sok jó olvasható ki. Bár a "jelenségalapú oktatásra" való áttérés nagy előrelépést jelentene, a mai körülmények között az kivitelezhetetlen, arra pedig még utalás sincs, hogy az oktatás szabadulhatna a központosított állami irányítás markából. Nahalka István oktatáskutató a koncepció bizonyos elemeit egyenesen horrorisztikusnak tartja.

 

xxx

 

Pénzügyi tudatosságra nevel a kormány

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170313-penzugyi-tudatossagra-nevel-a-kormany

 

Az ATV Start vendége Merényi Zsuzsanna oktatási igazgató, Pénziránytű alapítvány.

 

xxx

 

Félmillió felett lehet keresni a szlovák autóiparban

 

http://nepszava.hu/cikk/1123474-felmillio-felett-lehet-keresni-a-szlovak-autoiparban

 

Ahol nehéz tárgyalások után harcolták ki a szakszervezetek az idei és a többéves bérmegállapodásokat, ott ezt a sikert új tagok belépése kísérte.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) például 600 fővel emelte taglétszámát – tudta meg a Népszava Székely Tamástól, a tömörülés elnökétől. Az érdekvédelmi vezető ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a siker relatív, hiszen az ország egyes régiói között hatalmas szakadék tátong abból a szempontból, hogy mekkora béremelést sikerült kiharcolni a minimálbér fölötti kategóriákban.

 

xxx

 

Bértábla

 

http://hirtv.hu/reggelijarat/bertabla-1390034

 

A védőnők fizetését is az egészségügyi bértábla alapján állapítaná meg a Jobbik. Vendégünk volt Vágó Sebestyén, a párt országgyűlési képviselője.

 

xxx

 

Négymilliárdot hozzátesz a béremelésekhez a Magyar Posta

 

http://mno.hu/gazdasag/negymilliardot-hozzatesz-a-beremelesekhez-a-magyar-posta-1390074

 

Ezen a héten lezárulhatnak a bértárgyalások az állami vállalatoknál azt követően, hogy a kormány a minap felhatalmazást adott a bérmegállapodás aláírására a MÁV-nál, a Volán-társaságoknál, a vízügyi ágazatban, valamint a postánál. A posta önerőből további 2 százalékkal megtoldotta a dolgozók bérét – írja a Magyar Idők keddi száma.

 

xxx

 

Törvénytelen kirúgások a Pető Intézetnél?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170313-torvenytelen-kirugasok-a-peto-intezetnel

 

Az ATV Start vendége Szabó Tímea társelnök, Párbeszéd.

 

xxx

 

Levelet írt a Magyar Orvosi Kamara elnöke Orbán Viktornak

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-a-miniszterelnokhoz-fordult-a-magyar-orvosi-kamara-elnoke

 

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke levélben fordult a miniszterelnökhöz, segítségét kérve az orvosok béremelésével és a garantált bérminimummal összefüggésben, valamint az alapellátó orvosok jövedelemhelyzetével kapcsolatban.

 

xxx

 

Méregbomba a kórháznál

 

http://nepszava.hu/cikk/1123472-meregbomba-a-korhaznal

 

A séma mindenütt hasonló: állampolgárok súlyos vegyi szennyezés nyomaira bukkannak, az illetékesek szerint nincs semmi tennivaló, ám a nyilvánosság vagy a helyi közösség nyomására mégis megkezdődik a kárelhárítás.

A VIII. és a IX. kerület találkozásánál – Erőss blogbejegyzése szerint - a Metal-Art Zrt. nevű, az első Orbán-kormány idején privatizált cég jelenleg is több tízezer tonna veszélyes hulladék feldolgozását végzi, a Rezső téri játszótér, a Népliget, a Heim Pál Gyerekkórház és a Fradi-pálya tőszomszédságában: savaznak, galvanizálnak, cianidos technológiát használnak.

 

xxx

 

Áder János maradt az államfő

 

http://nepszava.hu/cikk/1123425-ader-janos-maradt-az-allamfo

 

A Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksoláson, vagyis ugyanannyit, mint az első fordulóban. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra a második voksoláskor 39-en szavaztak, öttel kevesebben, mint előzőleg. (A DK korábban közleményben tudatta, hogy a második fordulóban, amelyikben már az egyszerű többség is elég, nem veszik fel a szavazólapot, nem akarnak "a demokrácia díszleteként" asszisztálni Áder János újraválasztásához.)

 

xxx

 

Áder mostantól igazi államférfi lehet

 

http://www.atv.hu/belfold/20170314-ader-mostantol-igazi-allamferfi-lehet

 

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeiként Lengyel László és Surányi György közös nevezőre jutottak abban, hogy mentális problémák húzódhatnak meg a kudarcok elleplezésére használt folyamatos „Sorosozás” mögött, amely üldözési mániából csinál politikát, és érvényes magyarázatok, a valóságos összefüggések helyett összeesküvésekkel magyarázza meg a sorozatos kudarcokat.

 

xxx

 

Az önkormányzatok 90 százaléka életképtelen

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-honaprol-honapra-es-az-onkormanyzatok-90-szazaleka

 

Magyarországon ma mindössze 300 olyan önkormányzat van, amely ki tud jönni a beszedett adókból, 2600 település szinte csak az állami támogatásokból tengődik. Nagyjából 250 milliárd forint hiányzik a rendszerből.

 

xxx

 

Egy pottyantós lett az önkormányzat veszte

 

http://nepszava.hu/cikk/1123501-egy-pottyantos-lett-az-onkormanyzat-veszte

 

(Ez nem vicc, pl. itt „tartanak” az önkormányzatok. Vö. a mai nyomtatott változattal, 4. oldal -Szerk.) Kölcsönös vádaskodásoktól, s néhol már-már tragikomédiába hajló vitáktól hangos, rendkívüli önkormányzati ülést tartottak tegnap a Borsod megyei Izsófalván, amelynek végén feloszlatta magát a testület.

 

xxx

 

11 milliárdnyi támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170313-11-milliardnyi-tamogatasra-palyazhatnak-az-onkormanyzatok

 

Az ATV Start vendége Schmidt Jenő elnök, TÖOSZ.

 

xxx

 

A megélhetésre sem lesz elég a mostani aktívak nyugdíja?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170310-a-megelhetesre-sem-lesz-eleg-a-mostani-aktivak-nyugdija

 

Az ATV Start vendége Farkas András nyugdíjszakértő.

 

xxx

 

Közétkeztetés. Mészáros Lőrincék tarolnak a menzapiacon is

 

http://nepszava.hu/cikk/1123473-meszaros-lorincek-tarolnak-a-menzapiacon-is

 

Sorra szervezi ki a közétkeztetést az állam, és így tesznek az önkormányzatok is: az egri kórházban és Miskolcon is ugyanaz, a szinte a semmiből előkerült maglódi cég főzi például a bablevest. Az ellenzék szerint ez csupán arra jó, hogy pénzt lapátoljanak ki a haverok javára, de a bölcsődések, óvodások, iskolások, idősek, szociális ellátottak és betegek nem fognak jól járni.

 

xxx

 

Különadó a multiknak: Ki fizeti meg?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170313-kulonado-a-multiknak-ki-fizeti-meg

 

Az ATV Start vendége Pataki Márton az Együtt elnökségi tagja.

 

xxx

 

Jöhet az új különadó az élelmiszerdiszkontoknak?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170310-johet-az-uj-kulonado-az-elelmiszerdiszkontoknak

 

Az ATV Start vendége Sáling József elnök, Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.

 

xxx

 

Két nap a határidőig: Milliós bírságok jöhetnek

 

http://www.atv.hu/belfold/20170314-ket-nap-a-hataridoig-millios-birsagok-johetnek

 

Két nappal a határidő előtt még 59 ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) nem emelte meg a jegyzett tőkéjét - írja a Világgazdaság keddi számában.

Annál a kft.-nél, ahol nem hajtják végre a törzstőkeemelést, a cégbíróság 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbírságot szab ki.

 

xxx

 

Bérunió. A lengyel Szolidaritás együttműködik a Jobbikkal

 

http://mno.hu/belfold/a-lengyel-szolidaritas-egyuttmukodik-a-jobbikkal-1390047

 

Kormányzó-, illetve parlamenti képviselettel rendelkező párt is szerepel a Magyar Nemzet információi szerint abban a közép- és kelet-európai együttműködésben, amely a Jobbik kezdeményezésére az európai béruniót tűzi a zászlajára.

Úgy tudjuk, egyik külföldi partnerük a lengyelországi Szolidaritás szakszervezet, amelyet még 1989-ben hoztak létre aktivisták. Egy másik együttműködő fél a lett kormánykoalíció tagja, a magát jobboldaliként meghatározó Nemzeti Szövetség.

 

xxx

 

Lejárató kampány: A Fidesz stratégiája?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170313-lejarato-kampany-a-fidesz-strategiaja

 

Az ATV Start vendége Csuhaj Ildikó főmunkatárs, ATV és Szajlai Csaba főmunkatárs, Magyar Hírlap.

 

xxx

 

Botka László: én nem ijedek meg

 

http://nepszava.hu/cikk/1123451-botka-laszlo-en-nem-ijedek-meg

 

"Nagyon sok biztatást kaptam informális beszélgetésekben a remélt demokratikus szövetségesektől. Aztán, amikor zászlót bontottam, hirtelen megváltozott e demokratikus politikai szervezetek vezetőinek magatartása, amiből én csak egy dologra tudok következtetni: ők maguk sem hiszik, hogy 2018-ban győzni lehet, s beijedtek. Ennek megfelelően változtatok én is, mert én nem ijedek meg, valóban hiszek abban, hogy jövőre győzni lehet és kell" - mondta Botka László a Népszavának adott, a nemzeti ünnep apropójából készült nagyinterjúban.

 

xxx

 

Gyurcsány az ATV-ben reagált Botka szavaira

 

http://www.atv.hu/belfold/20170314-az-atv-ben-reagalt-gyurcsany-botkara

 

Nem akar részt venni a pártpolitikai elit csatározásaiban – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV-ben. A DK elnöke szerint pártja pályafutása arról szól, hogy megroppantsa a jelenlegi rendszert.

 

xxx

 

Újabb harcot indít a kormány a plakátpiac ellen

 

http://mno.hu/belfold/hirdetooszlop-irtas-kormanyrendelettel-1389899

 

Még súlyosabban avatkozna be a közterületi reklámpiacba a Fidesz–KDNP az európai uniós illetékeseknek már megküldött „településkép-védelmi” kormányrendelettel, mint az azt megalapozó törvény – derült ki a lapunk birtokába került tervezetből. A leendő jogszabály gyakorlatilag kiirtaná a Budapesten és Magyarország városaiban meglévő, jelentős részben a Magyar Nemzettel közös tulajdonosi körhöz tartozó MahirCityposter Kft. tulajdonában álló hirdetőoszlopokat, a politikai és gazdasági hirdetéseket pedig kizárná.

 

xxx

 

Lázár és Semjén betiltaná a Heinekent?

 

http://mno.hu/belfold/lazar-es-semjen-betiltana-a-heinekent-1390041

 

Megtiltaná a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, az ötágú vöröscsillag haszonszerzés céljából való felhasználását az a frissen benyújtott, részben a Büntető törvénykönyvet módosító javaslat, amit Lázár János és Semjén Zsolt jegyez. Ha az Országgyűlés elfogadja, a jogszabály megakadályozná például a Heineken sörök szokásos címkével való árusítását, lévén piros csillag látható rajtuk.

 

xxx

 

Exkluzív: Eperjes ringbe szállhat Jordán ellen

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-exkluziv-eperjes-ringbe-szallhat-jordan-ellen

 

Nem kizárt, hogy ő is pályázik a Szombathelyi színház igazgatói posztjára, ha újra kiírják a pályázatot - ezt mondta Eperjes Károly az ATV Csatt című műsorában.

 

xxx

 

Bayer Zsolt anyázva küldte el a Quimby énekesét

 

http://nepszava.hu/cikk/1123439-bayer-zsolt-anyazva-kuldte-el-a-quimby-enekeset

 

Érzelgős, már-már szentimentális válasz versike Kiss Tibinek címmel, egy kétsorossal reagált Bayer Zsolt a Quimby frontemberének a Hír Tv-ben elmondott dalszövegére. "Te felülsz az álmok foltos indián lovára,/és ellovagolsz hamar a k*rva anyádba" - írta a Magyar Idők munkatársa.

Kiss Tibi Veiszer Alinda műsorában arra a kérdésére, hogy politizál-e a dalaiban mostanában, elszavalta egyik versét, amely első két strófája a következő: "Miért ba*átok szét az országomat,/Miért rúgjátok hasba az ápolót,/Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat,/Miért szarjátok szájba az álmodót? Ti még a Sátánnak is túl ge*k vagytok,/Még ő is megvet titeket,/Mert a Sátán bátran vállalja magát,/De ti hívőként lettetek hitetlenek."

 

xxx

 

Végrehajtás indul a TV2 ellen

 

http://nepszava.hu/cikk/1123492-vegrehajtas-indul-a-tv2-ellen

 

Végrehajtást rendelt el a Fővárosi Törvényszék az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 Zrt. ellen – tudta meg a 24.hu.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a TV2 a bírósági döntés értelmében február elején már több mint egy hónapja nem használhatta volna a TV2 Zrt. a Chili TV nevet, ám ezt Andy Vajna csatornája a mai napig teljes mértékben figyelmen kívül hagyta.

 

xxx

 

Tarolt az ATV a hétvégén

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-tarolt-az-atv-a-hetvegen

 

Rendkívül jó hétvégét zárt az ATV a nézettségi adatok alapján, három műsora is a dobogó második helyén végzett a száz magyar nyelvű csatorna versenyében.

Rendkívül jó hétvégét zárt az ATV a nézettségi adatok alapján, hiszen négy műsora is bekerült a hét legnézettebb 50 magyar műsora közé. A toplistában riportműsorral, közéleti vitával, kabaréval is szórakoztató produkcióval is jelen van az ATV.

Kiemelkedő nézettséget hozott a hétvége az ATV számára. A pénteki AradiVarga show 6,1 százalékos közönségarányt ért el az előfizetéssel rendelkező, választó korú nézők között. A Nielsen adatai szerint Havas Henrik közéleti-politikai műsora, a Havas a pályán szombaton 7,6 százalékos nézettséget produkált ugyanebben a körben.

 

xxx

 

Bodor Pál-Diurnus: „Tekerjetek szavaimba!”

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-bodor-pal-diurnus-tekerjetek-szavaimba

 

A neves közíró, a rövid jegyzetek és szellemes mondatok mestere tegnap este, 87 éves korában hunyt el. A saját szavaival búcsúzunk tőle.

„A kommunizmus csak osztani tudott, a kapitalizmus szorozni is.”

 

xxx

 

Díjazták a bezárt Népszabadság szakszervezetét

 

https://nepszava.hu/cikk/1123471-dijaztak-a-bezart-nepszabadsag-szakszervezetet

 

A Vasvári Pál-díj a 26 évvel ezelőtt önállóvá vált Sajtószakszervezet legfontosabb, legnagyobb értékű belső elismerése, szakszervezeti közösségeknek (alapszervezeteknek és szakszervezeti bizottságoknak) adható.

 

xxx

 

Naplopótörvény. Börtönre ítéltek egy fehérorosz újságírót

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-bortonre-iteltek-egy-feherorosz-ujsagirot

 

Börtönbüntetésre ítéltek egy újságírót és egy ellenzéki vezetőt Fehéroroszországban, miután részt vettek a "naplopókra kiszabott adó" elleni tüntetéseken - közölte hétfőn egy helyi emberi jogi szervezet. A Vjaszna szerint ViktarAndrejev független újságírót és PavalSzevjarinecet, egy kereszténydemokrata ellenzéki párt vezetőjét 15 napi börtönre ítélték a kelet-fehéroroszországi Orsában tartott vasárnapi tüntetés után.Három másik férfit, aki szintén részt vett a tüntetésen, kettőtől 15 napig terjedő börtönre ítéltek - közölte a Vjaszna. Az Egyesült Államok által finanszírozott Szabadság Rádió újságírójára, Halina Abakuncsikra és a Belsat független televíziós csatorna újságírójára, KacjarinaBahvalovára pedig 690 fehérorosz rubel (több mint 215 ezer forint) pénzbüntetést szabtak ki. A Vjaszna szerint 18 újságírót és bloggert állítottak elő az orsai tüntetés után. Három embert a szombati breszti, egyet pedig a vasárnapi bobrujszki tüntetés után ítéltek rövid börtönbüntetésre.

AljakszandrLukasenka elnök csütörtökön jelentette be, hogy Fehéroroszországban az idén már nem fogják alkalmazni a nem teljes munkaidőben dolgozókat megadóztató törvényt, miután februárban hatalmas tömeg tüntetett az utcákon a "naplopók elleni törvényként" elhíresült jogszabály visszavonásáért.

A 2015-ben hatályba lépett törvény az évente 183 napnál kevesebbet dolgozókra mintegy 250 dollárnak megfelelő összegű adót ró ki az adóbevétel-kiesés kompenzálására. A jogszabály nagy elégedetlenséget váltott ki a fehéroroszok körében, akik közül sokan az olajár esése és az oroszországi gazdasági válság miatt két éve tartó recesszió következtében alig tudnak megélni. A havi átlagfizetés 2014 közepén még 630 dollár volt, 2017 elejére 380 dollárra esett vissza.

Februárban mintegy kétezer ember tiltakozott Minszkben a "naplopótörvény" ellen. Az utóbbi hat évben ez volt a legjelentősebb demonstráció Fehéroroszországban. Az utóbbi hetekben vidéken is voltak hasonló megmozdulások, és az ellenzék márciusra is tervezett még tüntetéseket.

 

xxx

 

Éhségsztrájkba kezdtek a menekültek Békéscsabán

 

http://www.atv.hu/belfold/20170313-ehsegsztrajkolnak-a-menekultek-bekescsaban

 

Éhségsztrájkba kezdtek bevándorlók a békéscsabai zárt befogadó központban - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

 

xxx

 

Le Pen számít Orbánra

 

http://nepszava.hu/cikk/1123497-le-pen-szamit-orbanra

 

Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke állítólag azt mondta, együtt bontaná le az Európai Uniót Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnökével, JaroslawKaczynskival. Ezért szövetséget ajánlott a két államnak – közölte a Rzeczpospolita című lap hétfői kiadása.

 

xxx

 

Rájöttek? - "Orbán baleknak nézi az uniót" - írja a NYT

 

http://nepszava.hu/cikk/1123522-rajottek---orban-baleknak-nezi-az-uniot---irja-a-nyt

 

Orbán Viktor miniszterelnök a New York Times szerint egyértelműen baleknek nézi az uniót: fittyet hány az európai értékekre, ugyanakkor igényli az EU támogatását - hangzott el a Klubráidó reggeli lapszemléjében.

 

xxx

 

Megvan a parlamenti felhatalmazás a brexithez

 

http://mno.hu/kulfold/megvan-a-parlamenti-felhatalmazas-a-brexithez-1390059

 

A londoni parlament felső kamarája, a Lordok Háza módosítások nélkül véglegesítette hétfőn azt a kormányzati határozattervezetet, amelynek törvényhozási elfogadása a brit legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.

 

xxx

 

Új kísérlet a skót függetlenségre

 

http://nepszava.hu/cikk/1123499-uj-kiserlet-a-skot-fuggetlensegre

 

Nicola Sturgeon elcsente a show-t Theresa May-től, amikor hétfő délelőtt, röviddel a westminsteri törvényhozásban várt Brexit-döntés előtt nyilvánosságra hozta egy újabb népszavazás tervét a tartomány önállóságáról.

 

xxx

 

Trump felhatalmazta a CIA-t dróntámadások indítására

 

http://nepszava.hu/cikk/1123521-trump-felhatalmazta-a-cia-t-drontamadasok-inditasara

 

A The Wall Street Journal című amerikai üzleti lap szerint Donald Trump elnök kibővítette a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jogkörét, lehetővé téve számára, hogy dróntámadásokat is indíthasson feltételezett terroristák ellen.

 

xxx

 

A politikai rendőrség által megfigyelt, másodrendű állampolgárokká váltak

 

http://mno.hu/velemeny/elfelejtett-marciusi-ifjak-1390069

 

Ma is itt élnek közöttünk az akkori fiatalok, akiket büntetésük letöltése után a rendszerváltásig figyelt a politikai rendőrség. Ők voltak azok, akik a megalkuvás korában is őrizték a magyar függetlenség szellemét, akik a nemzet még megmaradt hagyományait ápolták, tovább éltették.

Az elmúlt huszonhét évben egyetlen kormánynak sem volt fontos a Kádár-korszakban meghurcoltak felkutatása, jóvátételt nem kaptak; súlyos adósságuk ez a magyarországi rendszerváltó kormányoknak.

 

xxx

 

A bostoni Kossuth

 

http://nepszava.hu/cikk/1123468-a-bostoni-kossuth

 

Ünnepi pillanat, de olykor azért előfordul, hogy a közpénz visszanyeri közpénz jellegét. Most például az történt, hogy a jegybank nem palotát vagy függönyt vásárolt, hanem az úgynevezett Értéktár Program keretében beszerzett egy Kossuth Lajosról készült dagerrotípiát, amely 1852-ben Bostonban készült.

 A kivételes műtárgyat elsőként a Nemzeti Múzeum mutatja be a nagyközönségnek, március 15. alkalmából. ( AZ EDDIG ISMERETLEN KOSSUTH-KÉP a fenti linkre kattintva is látható. – Szerk.)

 

xxx

 

Program: Idén sem lesz eseménytelen március 15-e

 

http://www.atv.hu/belfold/20170314-program-iden-sem-lesz-esemenytelen-marcius-15-e

 

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnál tart ünnepi beszédet szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

A kormányfő szerdán a fél 11-kor kezdődő állami díszünnepségen - Tarlós István főpolgármester köszöntője után - szólal fel.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Délvidéken, Bácskossuthfalván és Szabadkán vesz részt ünnepségen, a Vajdasági Magyar Szövetség rendezvényein.

Az MSZP március 14-én Miskolcon kezdi az ünnepi megemlékezést. A szocialisták választmányi ülést, majd nagygyűlést tartanak, amelyen felszólalnak a párt vezetői. A rendezvény fáklyás felvonulással zárul. Másnap, március 15-én Budapesten adják át az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány díját.

A Jobbik "Még kér a nép!" mottóval tart megemlékezést a budapesti Petőfi-szobornál, a Március 15. téren. Az ünnepségen felszólal Vona Gábor pártelnök, Z. Kárpát Dániel és Fülöp Erik alelnök és Varga-Damm Andrea jogász. A rendezvény délután fél 2-kor kezdődik.

Az LMP tagjai tíz órától a Pilvax Kávéházban emlékeznek az 1848-49-es eseményekre, a két társelnök, Szél Bernadett és Hadházy Ákos beszédével.

A Demokratikus Koalíció elnöksége fél 11-kor a Pilvax kávéház előtt tartja rendezvényét, amelyen beszédet mond Gyurcsány Ferenc pártelnök.

A Magyar Liberális Párt délután fél kettőtől szintén a Pilvax közben emlékezik, Fodor Gábor pártelnök és Bősz Anett ügyvivő szólal fel.

A Párbeszéd Magyarországért a budavári Táncsics-börtönnél tart megemlékezést, amelyen Szabó Tímea társelnök mond beszédet.

Az Együtt rendezvénye reggel kilenckor az V. kerületi Petőfi-szobornál lesz, Berkecz Balázs alelnök mond beszédet.

A KDNP parlamenti frakcióvezetője, Harrach Péter a Pest megyei Márianosztrán mond ünnepi beszédet a fél 11-kor kezdődő ünnepségen a Virág Benedek Általános Iskolánál.

 

xxx

 

Március 15. - Tüntetés, piknik, Orbán-beszéd

 

http://nepszava.hu/cikk/1123503-marcius-15---tuntetes-piknik-orban-beszed

 

A frissen párttá alakuló Momentum Mozgalom most először tart hivatalos március 15-ei rendezvényt. Az ilyenkor megszokott felvonulások és tüntetések helyett piknikkel köszöntenék a tavaszt. "Nem lesz itt semmi különös, csak jól érezzük magunkat március idusán" - írták a Facebookon. A Momentum szerint március 15-e, a magyar történelem egyik legfontosabb emléknapja, így persze az új formáció rendezvényén lesz beszéd azoknak, akik szónoklatra vágynak, forradalmi emléktúra a "Momentum-tanösvényen", kokárdakészítés a "kreatív hazafiaknak", de lesznek gyerekprogramok és tematikus társasjátékok örökifjaknak, "közös méta testnevelésből felmentetteknek", történelmi és irodalmi előadások a művelődni vágyóknak. A program a Városligetben lesz, a Vajdahunyadvár és a Napozórét közötti részen.

 

xxx

 

A Vatikánt is Soros irányítja?

 

http://nepszava.hu/cikk/1123452-a-vatikant-is-soros-iranyitja

 

Különös cikk jelent meg a 888.hu kormánybulváron. Egy nyugdíjas olasz érsek szerint XVI. Benedek pápa 2013-ban azért mondhatott le, mert Obama nyomást gyakorolt rá és a katolikus egyházra.

„2011 környékén Soros tervei között felmerült elérendő célként az, hogy a következő pápa az ő kiválasztottja legyen. A Vatikánt arra használta volna fel, hogy globális kapitalizmusellenes kampányba kezdjen.” Sőt: Soros argentin befektetései révén spanja a hazája gazdasága miatt aggódó Ferenc pápának is.

Lefordítom az üzenetet: Amerika és Soros – tudjuk jól - összeesküdött, hogy megbuktassa a magyar csoda atyját, Orbánt. Ugyanezt művelték a Vatikánnal is. A közismerten gyenge egyháznál sikert értek el, de a mi erős Orbánunk esetében nem.

 

xxx

 

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: