Széchenyi 2020

Cikkajánló - 2017. július 6.

Illusztráció

Orbán levelet írt a közszolgáknak

http://nepszava.hu/cikk/1133903-orban-levelet-irt-a-kozszolgaknak

Lázár János fenyegető kijelentése ellenére a közszolgák nem hátráltak meg, szerintük joguk van a munkabeszüntetésre, ami nem fogja akadályozni az állam pénzügyeinek intézését. Úgy látják, Orbán levelével valami megmozdult, biztató jelek vannak arra, hogy a kormány késznek mutatkozik a tárgyalásra. Egyrészt az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg, másrészt a tervezettnél hamarabb, július 14-ére, azaz a sztrájk előtti péntekre összehívják a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot. Az MKKSZ konkrét törvénytervezettel készül az érdekegyeztető fórum ülésére, és nem áll le a sztrájk előkészítésével, ha július 17-ig nem születik értékelhető megállapodás, akkor két órára felfüggesztik a munkát - tették hozzá.

xxx

 

Balog Zoltánék hazudtak a gödi Topház pokláról

http://nepszava.hu/cikk/1133965-balog-zoltanek-hazudtak-a-godi-tophaz-poklarol

(07.06.) Sokkoló volt, amikor egy civil szervezet jóvoltából kiderült: a gödi Topház Speciális Otthonban embertelen állapotok uralkodnak. Nagy volt a felháborodás, amihez csatlakozott az illetékes minisztérium is, noha a hvg.hu által megszerzett dokumentumok szerint egy fél évvel korábbi hatósági jelentés már feltárt hasonló problémákat az intézményben, ahol száznál több értelmi fogyatékossággal élő, mozgás- és halmozottan sérült gyereket gondoznak.

Az Emmi már egy ideje pontosan tudta, hogy az intézményben súlyosan sérülnek az ellátottak jogai, a fenntartó által előírt intézkedések végrehajtásához azonban egy forintot sem adott. A botrány kirobbanása után elrendelt azonnali vizsgálat csak színjáték volt, amivel csak azt a látszatot akarta kelteni a minisztérium, hogy nem tudott semmiről, ami egyszerűen nem igaz.

xxx

 

Négy és fél milliárd jut Pest megyei óvodák és bölcsődék bővítésére

http://www.hirado.hu/2017/07/05/negy-es-fel-milliard-jut-pest-megyei-ovodak-es-bolcsodek-bovitesere/

Tizenkilenc Pest megyei intézmény nyert el bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére közel 4,5 milliárd forintot a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.

xxx

 

Ki az utcára! A legokosabbak külföldre mennek?

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-legokosabbak-kulfoldre-mennek-1398757

Utcára vonulhatnak a diákok szeptemberben, ha addig nem lesz érdemi megoldás az általuk felvetett problémákra. A HÖOK személyesen az oktatási államtitkárnak adta át felmérésük eredményét. Palkovics László egyébként a Hír Televízió azon kérdésére, hogy a diákok szakképzésbe-terelése érdekében dönthetnek-e a jövőben gimnáziumbezárásokról, kitérően válaszolt.

A szakszervezet szerint bár félmillió szakmunkás hiányzik a rendszerből, nem adottak a feltételei a diákok szakképzés felé terelésének.

„Nagyjából ötszázezer szakmunkás hiányzik a rendszerből, és őket valamilyen módon, nem jó kifejezés, de újra kell termelni. tehát meg kell oldani a szakmunkás-utánpótlást, csakhogy ennek egyetlen feltétele sem adott. Leginkább a szakképzésben nem adottak a feltételek, nagyon kevés az oktató, a szakoktató, ott is leginkább elöregedett a szakma, a szakmai feltételek, ahol a gyerekek dolgoznak, azok csak nagyon kevés helyen megfelelőek” – mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

xxx

 

Nem adottak a feltételei a diákok szakképzés felé terelésének

https://szakszervezetek.hu/hirek/10808-nem-adottak-a-feltetelei-a-diakok-szakkepzes-fele-terelesenek

Nem adottak a feltételei a diákok szakképzés felé terelésének, jelenleg nagyjából félmillió szakmunkás hiányzik a rendszerből – véli Mendrey László.

xxx

 

 

Tárgyalások kezdődnek a HÖOK Jövőkép programjáról

https://szakszervezetek.hu/hirek/10801-targyalasok-kezdodnek-a-hook-jovokep-programjarol

Tárgyalások kezdődnek az elkövetkező hetekben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az oktatási államtitkárság között a hallgatói szervezet Jövőkép programjáról - hangzott el azon a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelyen Gulyás Tibor, HÖOK elnök átadta összegzésüket Palkovics László oktatási államtitkárnak. A hallgatók első helyen az ösztöndíjak rendezését várják a kabinettől, s érdemi eredményeket szeretnének már szeptemberre.

Gulyás Tibor felidézte: a HÖOK által április 28-án meghirdetett Jövőkép program egy hallgatói konzultációs sorozat volt, amelynek keretében 21 magyarországi, 3 külföldi és 2 külhoni állomáson gyűjtötték össze a hallgatók észrevételeit. A fórumokon összesen 163 problémát rögzítettek, ezekből 17+1-et gyűjtöttek össze a most átadott kiadványban - jelezte.

xxx

 

 

Tanuljon-e a gyerek nyáron?

http://www.hirado.hu/2017/07/05/tanuljon-e-a-gyerek-nyaron/4

Sokan megpróbálják egész nyáron tanulásra fogni gyermeküket, mert például nyár végi pótvizsga várja, vagy épp jövőre szívesen javítana idei rossz bizonyítványán. Mit tegyen, és mit ne tegyen a szülő ilyenkor? A szakemberek úgy vélik, legyen a pihenés az első; a családdal eltöltött idő alatt a gyermekek rengeteget tudnak fejlődni

 

xxx

 

Közpénzből szépülnek az egyházi iskolák

(07.05.) Bruttó 22 milliárd forintot adna a kormány a Piarista Rend Magyar Tartományának öt iskola felújítására - derül ki egy kormánynak szóló előterjesztéséből.

xxx

 

 

 

 

A kormány miatt Magyarország a huszonegyedik század vesztese lesz

http://nepszava.hu/cikk/1133879-a-kormany-miatt-magyarorszag-a-huszonegyedik-szazad-vesztese-lesz

A kormány oktatás színvonalát csökkentő politikája elbutítja Magyarországot, amely így a huszonegyedik század vesztese lesz - figyelmeztetett Ikotity István, az LMP politikusa sajtótájékoztatóján.

 

A Fidesz-kabinet 2010-14 között elsőként a szakképzést és a szakiskolákat "verte szét", majd a jelenlegi ciklusában a szakközépiskolák színvonalát rontotta. A folytatás egyértelműen a gimnáziumok visszaszorításáról szólhat.

xxx

 

 

Hátrányos helyzetű diákok jelentkezését várják az Útravaló programba

http://www.hirado.hu/2017/07/05/hatranyos-helyzetu-diakok-jelentkezeset-varjak-az-utravalo-programba/

Szeptember 15-ig lehet pályázni az Útravaló ösztöndíjprogramra. Az Útravaló ösztöndíjprogram egy programrendszer, amelynek első és második eleméről beszélt Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában. Az államtitkár elmondta, az Útravaló ösztöndíjprogram két, most meghirdetett pályázatára 1,6 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre. Ebből összesen csaknem 9-10 ezer diák kaphat – a tanulmányi eredménytől függően – 7-14 ezer, illetve 8-15 ezer forintos havi támogatást 10 hónapig, a tanulók felkészülését pedig 3500 mentor segíti.

xxx

Dühösek a háziorvosok - Pénz helyett ígéret

http://nepszava.hu/cikk/1133886-duhosek-a-haziorvosok---penz-helyett-igeret

A miniszter köszöntő levelében június elsejétől ígérte a 130 ezer forintos támogatást a háziorvosoknak, ám eddig az érintettek egy fillért sem kaptak – adta hírül a Weborvos.hu.

xxx

 

 

 

 

Betegek a futószalagon

http://nepszava.hu/cikk/1133945-betegek-a-futoszalagon

Kétszáz beavatkozás után egy napon belül haza lehet majd küldeni a betegeket, de nagy felelősség hárul az erről döntő orvosokra, ráadásul a szakértő szerint e műtétek ötöde után nem lenne javasolt a távozás.

xxx

 

 

 

Jól haladnak az uniós forrású egészségügyi fejlesztések

http://www.hirado.hu/2017/07/05/jol-haladnak-az-unios-forrasu-egeszsegugyi-fejlesztesek/

Az uniós forrású egészségügyi fejlesztések jól haladnak, a projektek kétharmadára már szerződést kötöttek, és a következő időszakban kezdődhet a betegbiztonságot, az ellátás színvonalát vagy a megelőzést célzó programok megvalósítása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.

xxx

 

90 milliót vettek el a szociális dolgozóktól

http://nepszava.hu/cikk/1133947-90-milliot-vettek-el-a-szocialis-dolgozoktol

Ellenzéki össztűz zúdult a humán tárcára, miután a kormány a versenysportoknak adta a szociális bérkiegészítésekből tavaly megmaradt 90 millió forintot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tegnap közleményben cáfolta, hogy a kormány forrást vont el a szociális ágazattól, bár a Magyar Közlöny keddi számában megjelent az erről szó szerint rendelkező kormányhatározat Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával.

xxx

 

 

 

 

 

Cinizmus

http://nepszava.hu/cikk/1133924-cinizmus

Rétvári Bencét eszes politikusnak tartom. Követi ugyan a Fidesz-kánon előírásait, azaz nem feltétlenül befolyásolják a tények, de igyekszik mérsékletet tanúsítani. Úgy látszik azonban, belefáradt ebbe, mert legutóbb már követte a nagy kinyilatkoztatókat, akik számára az a valóság, amit föntről sugallnak. Rétvári Bencének most az a feladat jutott, hogy meg kell magyarázni a miniszterelnök sportőrületét, amelynek egyik tünete stadionépítési mániája. Az államtitkár a következőket jelentette ki: a stadionokra költés tulajdonképpen sok terhet vesz le az egészségügy válláról, hiszen a sportolókra háromszor kevesebbet kell költeni. Nagy kár, hogy a bizonyító számok hiányoztak. Ezek szerint a stadionok költsége kiváltja a kórházi kezelést. Kérdés, hányan sportolnak bennük. Az elöregedő társadalom idős tagjai aligha. Nekik inkább normális egészségügyi ellátásra és jól működő kórházakra volna szükségük, a futópályát szívesen átengedik Rétvári Bencének és társainak. Ők sajnos még nem szaladnak, az egészségügyi dolgozók viszont igen – külföldre.(Rácz Tamás)

xxx

 

Hemzsegnek a rendőrök a Balaton partján

http://nepszava.hu/cikk/1133918-hemzsegnek-a-rendorok-a-balaton-partjan

Úton-útfélen megállítják a rendőrök az autósokat a Balaton partján. A Facebookon számos autós adott hangot meglepetésének, vagy bosszankodásának. Néhány kilométeren belül is újabb és újabb ellenőrzésekbe ütköztek, aminek akár a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Sound is lehet az oka, de azt nem lehet mondani, hogy a rendőrök magára hagyták volna a magyar tengert…

xxx

 

Kevés a buszsofőr a BKK-nál

http://www.atv.hu/videok/video-20170705-keves-a-buszsofor-a-bkk-nal

Az ATV Start vendége Naszályi Gábor kongresszusi elnök, Egységes Közlekedési Szakszervezet.

xxx

 

 

 

 

Vértes: A három hónapos munkanélküli segély nagyon kevés

http://www.atv.hu/belfold/20170706-vertes-andras-egyenes-beszed

A közmunkaprogram alapvetően pozitív dolog, de benne ragadt 200 ezer ember – mondta Vértes András az Egyenes Beszédben Mészáros Antónia kérdésére válaszolva. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke hozzátette: családdal számolva ez összesen egymillió embert jelent, ami nagyon magas szám.

xxx

 

"Mire kiképezzük a szakmunkásokat, nem lesz rájuk szükség"

http://www.atv.hu/belfold/20170705-bod-peter-akos-tiz-ev-mulva-kevesbe-lesz-szukseg-szakmunkasokra

Pár év múlva már nem a munkaerőhiány, hanem a rossz képzés lesz az ország baja. Hiba a most iskolába kerülőket a mai hiányszakmára képezni, inkább a digitális jövőre és robotizációra kellene az egész társadalmat felkészíteni. Véli Bod Péter Ákos, az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége.

xxx

 

 

Világjelenség, hogy egyre rosszabbul jár, aki a munkájából él?

http://hvg.hu/gazdasag/20170705_Vilagjelenseg_hogy_egyre_rosszabbul_jar_aki_a_munkajabol_el

A növekvő jövedelemkülönbségek egyik oka a munkajövedelmek arányának csökkenése – állapítja meg az IMF, amely feltűnő baloldali fordulatot tesz. Az utóbbi időben egyre több figyelmet szentel az oktatásnak, a képzésnek, a nemek közti egyenlőségnek és az egészségügynek, azaz az emberi tényezőnek. A munkajövedelmek GDP-hez viszonyított aránya a válság óta Magyarországon szintén zsugorodik – mutatja ki az adóhatóság korábbi elnöke, Pitti Zoltán.

xxx

 

 

 

 

 

December 24. - újabb népszavazás, amely mindenkinek fejtörést okoz

http://www.policyagenda.hu/hu/nyitolap/december-24-ujabb-nepszavazas-amely-mindenkinek-fejtorest-okoz

Egy kicsit észrevétlenül - legalábbis a politikai pártoktól függetlenül - ismét egy munkavállalókat érintő javaslat valósulhat meg, mint népszavazási kezdeményezés. A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette az arra vonatkozó kérdést, hogy december 24-e legyen-e munkaszüneti nap? Egyelőre a bíróságnál pattog a labda, miközben a választásokra készülő pártok számára biztosan fejtörést okoz majd a kérdés. A Policy Agenda azt nézte meg, hogy milyen verziókkal lehet számolni.

Az eddigiek alapján az a valószínűbb, hogy szeptember első felében zöld utat kaphat a kérdés, és elkezdődhet a 200 ezer aláírás összegyűjtése.

Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy egy hasonló analógiájú ügy már volt. 2015-ben egy szakszervezeti tisztségviselő kezdeményezte, hogy legyen lehetősége a férfiaknak is 40 év szolgálati idő után nyugdíjba menni…

xxx

 

A TASZ nekiment a kormányhivatalok WC-rendeleteinek

http://www.atv.hu/belfold/20170705-a-tasz-nekiment-a-kormanyhivatalok-wc-rendeleteinek

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet tiltakozik az önkormányzati gyakorlat ellen, amely szerint több településen is a szociális ellátások feltételévé teszik, hogy valakinek rendezett-e a lakókörnyezete, vagy rendeltetésszerűen használja-e a WC-t a házban.

xxx

 

Mégis lehet "szavazni" az oktatásról, Paks 2-ről és az államtitkokról

http://nepszava.hu/cikk/1133908-megis-lehet-szavazni-az-oktatasrol-paks-2-rol-es-az-allamtitkokrol

A szabad népszavazás „szimulációjára” magánszemélyek – köztük Schilling Árpád rendező - hozták létre a szabadszavazas.hu oldalt.

Itt három kérdésben nyilváníthatnak véleményt a magukat regisztráló állampolgárok. A Tanítanék mozgalom kezdeményezésére az esélyt adó oktatásról; a Kétfarkú Kutya Párt javaslatára a paksi népszavazásról; az LMP ötletére pedig az állambiztonsági iratok nyilvánosságáról kérdezik a szavazásban résztvevőket.

xxx

 

Döntés született - félhetnek a "milliomos" közszolgák?

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/dontes_szuletett_felhetnek_a_milliomos_kozszolgak.643008.html

( A hírt már közreadtam, érdekes a címadás – Szerk.) A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy májusi határozatát megváltoztatva keddi ülésén hitelesített egy népszavazási kérdést, amely azt célozza, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók ne kereshessenek többet az államfőnél. A Kúria szerint ugyanis - szemben az NVB határozatával - a kérdés egyértelmű.

xxx

 

 

Pride - "Ketrecbe zárják" a vonulókat, hiába tiltakoznak

http://nepszava.hu/cikk/1133933-pride---ketrecbe-zarjak-a-vonulokat-hiaba-tiltakoznak

"Indokolatlan és aránytalan ez az eljárás, a biztonságot szem előtt tartva mindent megteszünk, hogy szabadon vonulhassunk. Felháborítónak tartjuk, hogy ma Magyarországon előfordulhat, hogy a rendőrség békés tömeget zár ketrecbe ahelyett, hogy erőszakos ellentüntetőkre koncentrálva helyezne ki kordonokat" - közölték a Pride szervezői, miután kiderült: mindenáron hermetikus lezárással kívánja biztosítani a BRFK a felvonulást július 8-án. 

xxx

 

Elismerte Bokros Lajos, hogy Soros György egyetemétől kapja a pénzt

http://www.hirado.hu/2017/07/04/elismerte-bokros-lajos-hogy-soros-gyorgy-egyetemetol-kapja-a-penzt/A Közép-Európai Egyetemen tanít, és ezért a munkáért pénzt kap - erről beszélt Bokros Lajos tegnap este. A volt pénzügyminiszter korábban vezető pozíciót is töltött be a Soros-egyetemen. A napokban arról írt az interneten Bokros Lajos, hogy hazugság, amit a kormány állít Soros Györgyről, és a Soros-féle bevándorláspolitikáról.

xxx

Orbánnal szembeni ellenállásról ír Soros György

http://nepszava.hu/cikk/1133946-orbannal-szembeni-ellenallasrol-ir-soros-gyorgy

Miközben már több ezren írták alá azt a nyilvános petíciót, ami a kormányzati Soros-plakátkampány elleni kiállásról szól, az Európát érintő veszélyről és az Orbán Viktor elleni ellenállásról írt véleménycikket Soros György.

xxx

 

 

Soros György: Európa feltámadhat

http://hvg.hu/velemeny/20170601_Soros_Gyorgy_Europa_feltamadhat

(AZ EREDETI SOROS-CIKK) Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.

xxx

 

Kövér szerint Soros utcai zavargásokat akar szítani

http://hvg.hu/itthon/20170705_Kover_szerint_Soros_utcai_zavargasokat_akar_szitani

Az ellenzék és a "Soros-féle szervezetek" a házelnök szerint a demokrácia intézményrendszerét akarják majd megtámadni.

xxx

 

Az ellenzék már most magyarázza a választási vereséget

http://www.hirado.hu/2017/07/05/az-ellenzek-mar-most-magyarazza-a-valasztasi-vereseget/#

Egyre több szó esik a magyar választási rendszerről, és akik szót ejtenek erről, azok leggyakrabban az ellenzéki politikusok és különböző aktivisták. Élesen bírálják, és előre jelzik, hogy ez a választási rendszer gyakorlatilag ellehetetleníti azt, hogy ők érvényesülhessenek.

xxx

 

Juhász Péter: "Orbán 5 milliót lopott minden családtól"

http://nepszava.hu/cikk/1133907-juhasz-peter-orban-5-milliot-lopott-minden-csaladtol

(07.05.) Juhász Péter, az Együtt elnöke ma délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Kossuth téren, ahol arról beszélt, hogy Orbán Viktor "a pribékjeivel", azaz a helyi fideszes kiskirályokkal mennyi közpénzt, közbeszerzést lophatott el az elmúlt években. A miniszterelnök korrupciós ügyeit kutató politikus számításai szerint a kormányfő minden magyar család zsebéből 5 millió forintot húzott ki.

xxx

 

Új széljobb erő: A Vonához hű betyárok nem akarnak másik pártot

http://www.atv.hu/belfold/20170703-uj-szeljobb-ero-a-vonahoz-hu-betyarok-nem-akarnak-masik-partot

Nagy csinnadrattával készül szombati debütálására egy magát deklaráltak szélsőjobboldalinak valló mozgalom, amely kedvező csillagállás esetén a jövő tavaszi választásokat is megcélozza. Az új formáció azonban megosztja a „nemzeti oldalt”: a Betyársereg tagságának egy része például kifejezetten rossz ötletnek tartja a pártosodást, és a szavazóbázis egységéért aggódik.

xxx

 

Állnak a "zsír új" nyíregyházi buszok - Nincs gáztöltő

http://nepszava.hu/cikk/1133930-allnak-a-zsir-uj-nyiregyhazi-buszok---nincs-gaztolto

Negyvenegy zsír új, Nyíregyházának uniós pénzből vásárolt busz vesztegel tavaly december óta Tiszaújvárosban, a MAN telephelyén: azért nem tudnak munkába állni, mert a városban eddig nem épült meg a működésükhöz szükséges CNG gáztöltő állomás.

xxx

 

Döbbenet: Heteket kell várni építőanyagra és kivitelezőre

http://www.atv.hu/belfold/20170706-dobbenet-heteket-kell-varni-epitoanyagra-es-kivitelezore

Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Mapei Kft. tájékoztatására hivatkozva.

xxx

 

 

 

 

 

 

Szövetségbe tömörültek az elektronikus fizetési szolgáltatók

http://www.hirado.hu/2017/07/05/szovetsegbe-tomorultek-az-elektronikus-fizetesi-szolgaltatok/

Kilenc alapító taggal az állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kezdeményezésére megalakult az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

A szervezet szerdai MTI-nek küldött közleménye szerint áprilisi bejegyzését követően megkezdte működését a készpénzkímélő elektronikus fizetési szolgáltatást nyújtó társaságok érdekképviseleti feladatokat ellátó szakmai szervezete.

Az alapítók a Budapest Bank Zrt., a GIRO Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., az MKB Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Pénzjegynyomda Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

xxx

 

Ezek a legkisebb bedőlési kockázatú iparágak

http://www.hirado.hu/2017/07/05/ezek-a-legkisebb-bedolesi-kockazatu-iparagak/

Ugyanazon tíz iparág határozta meg az idei első negyedévében a legkevésbé kockázatos működési területek körét, mint egy évvel korábban. Csökkent a felszámolások, a kényszertörlések és a végelszámolások száma is - áll a Bisnode Magyarország Kft. elemzésében.

Ma Magyarországon az alábbi tíz iparág számít a legstabilabbnak, itt a legkisebb a legkisebb bedőlési arány: Humán-egészségügyi, szociális ellátás, Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás, Oktatás, Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, Ipari gép, berendezés, eszköz javítása, Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, Információ, kommunikáció, Egyéb feldolgozóipari tevékenység, Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat

xxx

Kevesebb és drágább tejföl kerülhet a polcokra

http://www.hirado.hu/2017/07/05/kevesebb-de-dragabb-tejfol-kerulhet-a-polcokra/

Kevesebb magyar tejföl kerülhet ősszel a boltokba, a szerényebb kínálatért viszont magasabb árat kell fizetniük a vásárlóknak. Ennek oka, hogy a hazai feldolgozóknak külföldről kell beszerezniük az egy év alatt háromszorosára drágult zsíros tejszínt, a magyar tejek beltartalmi értéke ugyanis alacsony – írja a Magyar Idők. A lap szerint annak érdekében, hogy csökkenjen a tejipar importfüggősége, a gyártók magasabb átvételi árakkal próbálják ösztönözni a magyar gazdákat a megfelelő takarmányozási rendszer kialakítására.

xxx

 

Ügynökkérdés: "Nem jó ötlet nyilvánosságra hozni a hálózati nyilvántartást"

http://www.atv.hu/belfold/20170706-ugynok-kerdes-nem-jo-otlet-nyilvanossagra-hozni-a-halozati-nyilvantartas

Az Országgyűlés egyik utolsó döntése volt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) kerülhetnek azok a mágnesszalagok, amelyeken a Kádár-rendszer utolsó éveinek állambiztonsági információit tárolták. Ha megkapják a mágnesszalagokat, akkor azonosíthatók lesznek az eddig csak fedőnéven ismert ügynökök. Kónyáné Kutrucz Katalin, a levéltár főigazgató-helyettese szerint nem jó ötlet nyilvánosságra hozni a hálózati nyilvántartást - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

xxx

 

 

Orbán kihagyja Trumpot?

http://nepszava.hu/cikk/1133884-orban-kihagyja-trumpot

Küldemény jött szerkesztőségünkbe a Köztársasági Elnöki Hivataltól. Amiből az derül ki, hazánkat - legalábbis hivatalosan - nem Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Áder János államfő képviseli. Tájékoztatjuk Önöket, hogy Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2017. július 6-án, csütörtökön Varsóba utazik, ahol részt vesz a „Három tenger” kezdeményezés államfői szintű találkozóján. A „Három tenger” kezdeményezés 12 ország ( Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia ) részvételével harmadik alkalommal ül össze. A tanácskozáson részt vesz Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke is - informált a dokumentum. 

A Három tenger elnevezés arra utal, hogy a Fekete-, a Földközi- és a Balti-tenger által körbefogott uniós tagországok szorosabb együttműködésre törekednek. A 2016. augusztus 25-én aláírt kezdeményezés nyilvánvaló célja Közép- és Kelet-Európa szerepének erősítése az EU-n belül.

xxx

 

 

 

 

Hazánk 2019-re rákapcsolódik a déli gázfolyosóra

http://www.hirado.hu/2017/07/05/hazank-2019-re-rakapcsolodik-a-deli-gazfolyosora/

2019 végére létrejöhet az új gázszállítási útvonal Magyarországon - mondta el szerdán Moszkvából telefonon nyilatkozva az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután megállapodást írt alá a Gazprom vezérigazgatójával az ezzel kapcsolatos magyarországi fejlesztésekről. A miniszter elmondta, hogy a déli gázfolyosóhoz való csatlakozás legreálisabb forgatókönyve az együttműködés az orosz állami energiavállalattal, amely megkezdte a Török Áramlat gázvezeték építését, mert Románia továbbra sem kétirányúsította a gázcsatlakozást, Horvátországban pedig továbbra sem épült cseppfolyós földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminál, így Közép-Európa számára továbbra is jelentős kihívást jelent az energiabiztonság kérdése.
“Ezért Magyarország számára nemzetbiztonsági érdek, hogy csatlakozni tudjunk, hogy meg legyen az összeköttetés a déli gázfolyosóhoz, hogy délről is tudjunk gázt vásárolni” – húzta alá a miniszter.

xxx

 

G20 - Nagy balhék készülődnek Hamburgban

http://nepszava.hu/cikk/1133966-g20---nagy-balhek-keszulodnek-hamburgban

Hamburgban nagy tüntetésekre készülnek a G20-csúcstalálkozó miatt. Pénteken kezdődik a legfejlettebb és a feltörekvő államok idei tanácskozása, amelyen első alkalommal vesz részt Donald Trump. Az amerikai elnök a taorminai G7-találkozón már bemutatkozott, Trump vonakodása miatt a megbeszélések messze nem volt olyan eredményesek, mint általában. Hasonlóan alakulhat a G20-ak tanácskozása is.

xxx

Durva: Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet

http://www.atv.hu/kulfold/20170706-durva-kilenc-oran-at-tartottak-blokad-alatt-a-venezuelai-parlamentet

Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert. Közben az utcai megmozdulások sem csitulnak.

xxx

 

 

 

 

 

 

Devizahiteles perek az Európai Bíróságon: Lépésre készen a Kúria

http://www.atv.hu/belfold/20170706-devizahiteles-perek-az-europai-birosagon-lepesre-keszen-a-kuria

Haladéktalanul lép a Kúria, ha az Európai Bíróság előtt zajló magyar és román devizahiteles perekben az ítéletek eltérnek a korábbi magyar döntésektől – mondta a Magyar Időknek a Kúria elnöke.

xxx

 

Új rendelet 2017-től: a civil szervezetek könyvvezetéséről

http://adozona.hu/2017_es_valtozasok/A_civil_szervezetek_konyvvezeteserol_JSE23P

2017-től új kormányrendelet szabályozza a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét. Cikkünkből megtudhatja az alapítványok és az egyesületek könyvvezetésére és beszámolókészítésére vonatkozó főbb szabályokat.

xxx

 

Eltűnt Orwell 1984-e a MEK-ről

http://nepszava.hu/cikk/1133890-eltunt-orwell-1984-e-a-mek-rol

A Momentum Mozgalom hétfő este megosztotta a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán keresztül Orwelltől az 1984-et - vette észre a 24.hu.

Az Index -  amely azt is közölte, hogy George Orwell Állatfarm c könyve is eltűnt az elekrtonikus könyvtár kínálatából - azt írta: egyesek mindjárt cenzúrát gyanítottak, de mivel mindkét regényt az a Szíjgyártó László fordította, akinek az 1983-as halála óta még nem járt le a védelmi idő (70 év), ezért valószínűsíthető, hogy a hirtelen jött megosztások miatt terelődhetett a figyelem arra, hogy jogvédett anyagot tettek ingyenesen elérhetővé a MEK-en.

Később az OSZK sajtóosztálya megerősítette és pontosította az információt: a két Orwell-regényt a jogtulajdonos Európa Kiadó július 4-i megkeresésére távolították el a MEK rendszeréből.

xxx

 

 

 

 

Egy sor új funkció jön a Facebookra, hogy ne lophassák el mások a profilképünket

http://hvg.hu/tudomany/20170706_facebook_profilkep_vedelem_hogyan_vedheto_a_profllkep

Régóta létező probléma, hogy bárki facebookos profilképét ellophatják és felhaszálhatják a csalók, akár úgy is, hogy az illető erről sohanem szerez tudomást. Zuckerbergék megnehezítenék a csalók dolgát.

XXX

 

 

5 hiba, amit a legtöbb kezdő nyelvtanuló elkövet

https://www.speaknyelviskola.hu/5-hiba-amit-legtobb-kezdo-nyelvtanulo-elkovet/?gclid=CPKPtLyG8tQCFYc_Gwod0icHCQ

 

Az angoltanulás legtipikusabb terepe a közoktatás. Egy korábbi bejegyzésünkben már kiszámoltuk, hogy egy átlagos magyar diák minimum 1290 órát tanul le 18 éves koráig, mégis mindössze a felnőtt lakosság 37%-a beszéli valamilyen szinten az angolt.

xxx

 

A medvetámadások miatt tüntetnek Romániában

http://www.hirado.hu/2017/07/05/a-medvetamadasok-ellen-tuntetnek-romaniaban/

A lakosságot veszélyeztető medvék sürgős kilövésének engedélyezéséért tüntetnek a bukarestiek.

A nagyvadak egyre több kárt tesznek a romániai falusi gazdaságokban, és immár az emberek életére is veszélyt jelentenek, ezért szerdára tüntetést szerveztek a bukaresti Környezetvédelmi Minisztérium elé.

Both Eszter, az M1 Híradó tudósítója már a helyszínen van, és a hirado.hu-nak elmondta, hogy nagyjából ötszáz ember gyűlt össze a Környezetvédelmi Minisztérium előtt, és egy küldöttség már ezekben a pillanatokban is Gratiela Gavrilescu, környezetvédemi miniszterasszonnyal tárgyal.

Both Eszter hangsúlyozta, hogy a tüntetők nagyon békések, azonban úgy gondolják, hogy halaszthatatlan ügyről van szó

xxx

 

 

Megfejtették a 2000 éves rejtélyt: mitől olyan erős a rómaiak betonja, hogy 2000 év után is áll?

http://hvg.hu/tudomany/20170706_romai_kori_beton_miert_tartos

Az amerikai Utah-i Egyetem kutatói nagyteljesítményű röntgennel vizsgáltak egy 2000 éves római építményt, hogy rájöjjenek, mi tartja össze ilyen hosszú ideig. Érdekes dolgot találtak benne.A római kori beton az eddigi ismereteink szerint mészből, vulkáni hamuból és sós tengervízből állt, ám a pontos "recept" a birodalom bukásával elveszett. A kutatók szerint azért is lenne hasznos kitalalálni a pontos elkészítési módot és keverési arányt, mert a modern beton készítése az üvegházhatású gázok 5 százalékát juttatja a levegőbe.

xxx

 

Kaparós sorsjegyben bízik a magyar

http://hvg.hu/gazdasag/20170706_kaparos_sorsjegybol_sok_fogy

Évek óta látványosan erősödik a sorsjegy-értékesítés, tavaly már 77 milliárd forintot, a teljes árbevétel 20 százalékát hozta a kategória a Szerencsejáték Zrt.-nek.

xxx

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: